|
Nincs jelentős változás a munkanélküliek számában
hir24.hu
2011. november 28., hétfő 09:41
Nagyjából ugyanannyi munkanélküli van, mint tavaly - ez derült ki a KSH felméréséből. Ez év augusztus-októberben negyvenezerrel dolgoznak csak többen.
Ez év augusztus-októberben, 40 ezerrel (1,0 százalékkal) többen dolgoztak Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, így a foglalkoztatottak száma 3 millió 863 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 468 ezer fő volt, amely 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett a 15-74 évesek körében.
A vizsgált időszakban a 15-64 évesek 63,5 százaléka, azaz 4 millió 296 ezer fő jelent meg (foglalkoztatottként, illetve munkanélküliként) a munkaerőpiacon. Ez 38 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A férfiak 69,5 százalékos aktivitási aránya 0,6 százalékponttal, a nők 57,6 százalékos aránya 0,5 százalékponttal volt magasabb 2010. augusztus-októberhez viszonyítva.
A KSH adatai szerint 2011. június-augusztushoz képest 19 ezerrel millióról 2,49 millióra csökkent a gazdaságilag inaktívak száma, így mivel a munkanélküliek száma csökkent, munkaerőpiacon újonnan megjelenők a foglalkoztatottak számát növelték.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
malév, pilóta, munkanélküliség, somogy megye, munkahely, GKI, elbocsájtás, leépítés, miskolc, gyalog, éhségmenet, tüntetés, brit, munkanélküli, elemzés, fidesz, egymillió, álláskeresés, állás, ráta, munkavállalás, KSH, Veszprém megye, álláskeresők, Borsod, álláshely, munkaügy, foglalkoztatottság, munkaerőpiac, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, matolcsy györgy, euró, pénz, európa, munkanelkuliseg, munkaero, ksh, Arnold Schwarzenegger, kalifornia, kormányzó, közmunka, bérpótlás, statisztika, tolva, lopas, munka, munkanelkuli, bajnai, kormany, talx, elbocsajtas, segely, usa,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|