Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Október 23. - Békés volt idén az ünnep
Független Hírügynökség
2009. oktober 24., szombat 14:30
Idén békés volt az október 23-i ünnep, a korábbi évekhez képest kisebb volt rendőri készültség a fővárosban, kevesebb kordont állítottak fel az egyes helyszíneken. Az országban összesen majdnem 500 rendezvény volt pénteken, ebből estig csak Székesfehérváron volt kisebb incidens. Budapesten este kilenc óráig 7 embert állítottak elő a rendőrök, nagy részüket nem is a rendezvények helyszínéről. Büntetőeljárást indítottak viszont azért, mert a Jobbik fővárosi rendezvényén egyenruhás gárdisták voltak, akik a rendőrség szerint tevékenyen részt vettek a rendezvény belső biztosításában.

Az állami rendezvények minimális érdeklődés mellett zajlottak, reggel a fővárosi Vértanúk terén a koszorúzásnál volt néhány tüntető, akik bekiabálásokkal próbálták megzavarni az eseményt. A pártok ezúttal is külön ünnepeltek, és nagyrészt nem Budapesten. A Fidesz a XXII. kerületben ünnepelt, ott körülbelül 3000 résztvevő volt.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a terrorizmussal gyanúsított Budaházy György és társai mellett állt ki, mert szerintük ők politikai foglyok. A nemzeti érzelmű radikális csoport az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartott demonstrációja után a résztvevők a Jobbik Deák téri ünnepi nagygyűlésére vonultak. A jobbik rendezvényén több ezer ember vett részt, de incidens nem történt. A Jobbik megemlékezésével egyidőben a Civil Összefogás Fórum a Hősök terén demonstrált és emlékezett a forradalomra, néhány száz emberrel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított, mert a Jobbik rendezvényén a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhásai vettek részt, akik ráadásul tevékenyen dolgoztak a nagygyűlés belső biztosításában. Többen közülük "Magyar Gárda Biztonsági Szolgálat" feliratú karszalagot viseltek, és konkrét személyek irányítása mellett dolgoztak. Azt is vizsgálják, hogy vezetőik részt vettek-e a betiltott szervezet tevékenységének szervezésében. A vezetők ellen egyesülési joggal visszaélés, a többiek ellen feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel lehet a gyanú.

Az utolsó tüntetés Budapesten, az Alkotmány utcában, este 6 órakor kezdődött, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezésében, néhány százan vettek részt. A Parlamentet körülkordonozták, de estig nem történt incidens ott sem.

Budapesten egyébként összesen 7 embert állítottak elő este kilenc óráig, többségüket nem is a rendezvények helyszínéről. Két ember nem tudta igazolni magát, kettőnél "közbiztonságra különösen veszélyes tárgy", egy másiknál petárdák voltak, egyet pedig garázdaság miatt vittek be. Egy embert - úgy tudni, hogy egy nőt - hivatalos személy elleni erőszak miatt állítottak elő az Alkotmány utcai esti demonstráció közeléből, a Báthori utcából, de részleteket nem közölt a rendőrség.

Országszerte egyébként 492 rendezvényt jelentettek be péntekre, de csak Székesfehérváron volt kisebb lökdösődés, amikor a Jobbik ottani rendezvényén a rendőrök igazoltatták az ott megjelent gárdistákat. Előző nap egyébként egy debreceni, szintén az ünnephez kapcsolódó rendezvényen indult eljárás egyenruhás gárdisták miatt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier