Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Október végéig tartanak a devecseri utómunkák
MTI
2011. oktober 02., vasárnap 11:25
A vörösiszaptól megtisztított területeken október végéig tartanak az utómunkálatok, a Marcal folyó pár kilométeres szakaszáról kikotort szennyezett anyag vár még elszállításra - mondta Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) miniszteri megbízottja az MTI-nek vasárnap.

Tájékoztatása szerint néhány járulékos feladat van még hátra, ezek közül kiemelte a kolontári halastó medréből kikotort és szikkasztott vörösiszap beszállítását és a Marcal folyó medrének kotrásából származó szennyezett anyag elszállítását a kijelölt helyre.

Október végén úgy hagyjuk itt a területet, hogy minden készen van - jelentette ki.

Emlékeztetett, hogy az egy évvel ezelőtt történt gátszakadáskor összesen csaknem 1300 hektárt öntött el a vörösiszap, ebből a mentesítés során 758 hektárnyi mezőgazdasági területről kellett eltávolítani az összegyűlt lúgos anyagot. A munkálatok 19 Veszprém és Vas megyei települést érintettek.

Szabó Csaba közlése szerint a talajanalízis 140 hektáron mutatott talajhibát - túl magas pH-értéket, magasabb krómtartalmat -, ezeket a területeket szarvasmarhatrágyából előállított, magas szervesanyag-tartalmú komposzttal kezelték. Hektáronként 25 tonna talajjavító anyagot juttattak a termőföldekre - tette hozzá.

Nagy eredménynek nevezte, hogy nincs szükség a termelés korlátozására, a gazdák bármit termeszthetnek a vörösiszap-katasztrófát követően helyreállított termőföldeken. A VM külterületek mentesítésével megbízott szakembere szerint az energianövények termesztése új lehetőséget jelent a gazdálkodók számára, nemcsak az ajkai térségben, hanem az egész országban. Utalt arra, hogy óriási energiákat, pénzeszközöket kellett megmozgatni a mentesítési munkálatok elvégzéséhez, amelyeket a legmostohább időjárási viszonyok között is folytatni kellett.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapján található költségtáblázat szerint a VM hatáskörébe tartozó mentesítési feladatok összes költsége 21,2 milliárd forint. Az összesítésben a Mecsekérc Zrt. kármentesítési feladataira 17,8 milliárd forintot írnak, amelyből 9,4 milliárd szerepel a még kifizetésre váró tételek között.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, mintegy százhúszan kerültek kórházba, több száz ház vált lakhatatlanná.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier