Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Őrizetbe vették a Jobbik polgármester-jelöltjét
MTI
2010. szeptember 27., hétfő 09:49
Rongálás miatt szabálysértési őrizetbe vették Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét, aki délutáni sajtótájékoztatóján eltávolított egy MSZP-s plakátot, azt kifogásolva, hogy a szocialisták felülragasztják a Jobbik plakátjait. A párt közleményben adott hangot felháborodásának

 A Jobbik miskolci polgármesterjelöltje vasárnap délután tartott sajtótájékoztatót Miskolcon, az Újgyőri főtér villamosmegállójában. Itt bejelentette, hogy saját kezűleg távolít el egy MSZP-s plakátot, mivel a szocialisták felülragasztják sajátjaikkal a Jobbikéit, holott ezzel törvénysértést követnek el. Ezt követően levette egy villanyoszlopról Káli Sándor miskolci MSZP-s polgármesterjelölt plakátját annak ellenére, hogy ennek következményére a rendőrség figyelmezette. A hatóság ezután állította elő Szegedi Mártont, akit gyorsított eljárás keretében kívánnak bíróság elé állítani.

A Jobbik szerint Szegedi Márton a sajtóeseményen a választási eljárásról szóló törvénynek megfelelően próbálta a sajtó előtt bizonyítani, hogy a "magát magyarnak nevező szocialista párt olyan módon fedte le a Jobbik miskolci plakátjainak zömét, hogy az károkozás nélkül nem eltávolítható". A rendőri fellépés a Jobbik véleménye szerint hibás volt, de ezen túl különösen elkeserítőnek nevezik azt, hogy a rendőrséget "még mindig a demokratikus magyar pártok ellen vetik be, miközben Miskolcon, de az egész országban romokban hever a közbiztonság".

"Szemben Orbán Viktor két hetes ígéretével, az emberek, nemhogy az utcákon, még a saját otthonukban sem érezhetik magukat biztonságban, köszönhetően többek között az ehhez hasonló, teljesen felesleges rendőri akcióknak" - írták.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier