Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Összeverekedtek az orvosok a műtőben
NapiászOnline
2010. augusztus 30., hétfő 12:58
Egy sürgős császármetszés miatt verekedett össze két olasz orvos a műtőben. A kórház sajnálja a történteket, az eset miatt vizsgálatot indítottak

Ököllel esett egymásnak két orvos egy messinai kórház műtőjében Olaszországban. A két orvos egy császármetszéssel kapcsolatban nem tudott megegyezni és a vita tettlegességig fajult. Az ökölcsapások mellett egy ablak is betört. A kismamánál hirtelen vérzés lépett fel, és sürgős beavatkozásra lett volna szüksége, ám a két orvos ökölharca miatt a műtétre csupán másfél órával később került sor.

A 30 éves nőnek végül szülés után ki kellett venni a méhét és elsőszülött babája is súlyos károsodásokat szenvedett: a kisfiúnak kétszer is leállt a szíve. A baba a hírek szerint maradandó károsodásokat szenvedett.

A kikötőváros ügyészsége nyomozást rendelt el, hogy kiderítsék, a két nőgyógyász verekedése okozhatta-e a kismama és a baba állapotának romlását. A kórház sajnálatát fejezte ki az esettel kapcsolatban, ám hárítanak minden vádat, amely arra irányul, hogy bármiféle közük lenne a kismama és a baba állapotának romlásához. A harcias orvosokat az eset után felfüggesztették.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier