|
Rehabilitációra küldik a vodkával itatott medvéket Ukrajnában
MTI
2011. augusztus 04., csütörtök 13:12
Egy kárpátaljai "rehabilitációs" állatmenhelyen összegyűjtik egész Ukrajna területéről az éttermek és kocsmák mellett tartott medvéket, mert az illetékes hatóság szerint csak így menthetők meg az őket vodkával itató részeg kompániáktól.
A medvementő akciót Mikola Zlocsevszkij ukrán környezetvédelmi miniszter jelentette be kijevi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a Szinevéri Nemzeti Parkban még idén létrehozzák a valamennyi medve befogadására képes menhelyet. Elmondása szerint jelenleg az országban mintegy 80 medvét tartanak méltatlan körülmények között - írta csütörtöki számában Kommerszant-Ukraina című üzleti napilap. Zlocsevszkij azt is közölte, hogy a medvék európai színvonalon megépített karámba kerülnek, amely decemberre készül el. Szerinte tűrhetetlen az éttermekben folyó állatkínzás, amikor ittas társaságok azzal szórakoznak, hogy vodkával itatják a medvéket.
Az ukrán környezetvédelmi minisztérium sajtószóvivői irodája megerősítette, hogy a medvéket tulajdonosaik beleegyezése nélkül is begyűjtik az éttermekből és kocsmákból. Az állatok ugyan gazdáik jogos tulajdonát képezik, de mivel nem megfelelő körülmények között tartják őket, ezért a tulajdonosok büntetésként megfoszthatók a medvéiktől - érvel a hivatal. Miron Cjubik, a Szinevéri Nemzeti Park igazgatóhelyettese a lapnak elmondta, hogy már kijelöltek 12 hektárnyi területet a medvék számára, és a környezetvédelmi alapból kiutaltak 2,4 millió hrivnyát (kb. 60 millió F). Hozzátette, hogy a körülkerített terület "rehabilitációs központ" lesz, mivel az ide kerülő állatok képtelenek lennének a szabad természetben élni. A medvemenhely szerinte idegenforgalmi látványossággá válhat, mint a Romániában és Magyarországon már működő hasonló intézmény.
Ukrán természetvédők szerint haszontalan dolog a nemzeti parkba szállítani az éttermek mellett tartott medvéket. Úgy vélik, a hatóságoknak mindenekelőtt a tulajdonosokat kellene rákényszeríteni arra, hogy emberségesen bánjanak az állataikkal, az "alkoholistává" vált medvéket pedig zoológusok és állatorvosok bevonásával kellene gyógykezeltetni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Miskolci Jegesmedvék, hoki, edzőváltás, medve, ausztria, turista, lopás, Medveczky Ilona, revü, Bagi-Nacsa, paródia, Retro-parti, tisztelet társaság, Aradszky, Medveczky, fehérvár nyert, ob I döntő, mormota, tél, jövendölés, hideg, fagy, katie, holmes, pénszállító, rablás, egymilliárd forint, bűntársak, pénzszállító, sofőr, Donát utca, x-faktor, apolló23, vigaszdíj, csillag, kézilabda, spanyolok, bl, szezon, velux, szeged, galaxis, szupernóva, robbanás, fehér törpe, sport, BL, Veszprém, Szeged, kajak-kenu, vb, döntős, olimpia, medveczky ilona, karády katalin, férfiak, kapcsolat, korrupció, rendőrség, fizetés, oroszország, terror, akció, megakadályozták, Medveczky Ádám, születésnap, opera, kajak, aranyérem, győzelem, alicia, silverstone, mixer, verseny, pálinkafesztivál, budai vár,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|