Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Révész Ákos festőművész önálló kiállítása a Kertész29-ben
2011. május 12., csütörtök 16:16
Flow élményt, a hétköznapi rohanásból kikapcsolt, elengedett, átszellemült megélés élményét szeretnénk nyújtani Vásáry André közreműködésével a május 14-ei megnyitón a Kertész29 Galériában.

Az elmúlt négy év alatt készült három festménycikluson visszük végig az érdeklődőket Horváth Tamás, a galéria művészeti vezetője segítségével. Föld, Víz és Levegő az első sorozat címe. A másodiké Tejút, és a kiállítás címét is adó harmadik a FLOW- Áramlás.

Vásáry André előadásában az egyes ciklusokhoz kötődő dalok fognak elhangzani, melyekkel azt a bizonyos flow élményt szeretnénk teljessé tenni az érdeklődők számára.

A flow egy pszichológiai jelenség elmélete, melyet Csíkszentmihályi Mihály fogalmazott meg. „Amikor folyóparton ülünk, és figyeljük az elhaladó vizet, megláthatjuk a flow szépségét működés közben. A víz természetesen áramlik és mozog biztos irányban. Energiája, ereje, bizonyossága van, ebből a kombinációból nyugalom és a világgal való egység érzete árad.”

Ennek az egységnek a keresése vonul végig a három festménycikluson. A Föld, Víz és Levegő képei mint kaleidoszkópszerű töredezett fragmentumok állnak össze egy egésszé. A Tejút ciklusban megjelenő néhol rejtőzködő, időnként elénk „lépő” angyalok a velünk élő, de távoli lelkek megjelenései, idézve a múltat és a jövőt. A FLOW- Áramlás sorozat a sötétből előtörő fényt, az időtlenség mélységét jeleníti meg. Azt az éltető fényt, mely elvisz bennünket a hömpölygő Áramlásba.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier