Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Sakáltól rettegnek a somogyi gazdák!
Sonline.hu
2010. szeptember 27., hétfő 15:40
Évről évre szaporodnak az aranysakál-támadások Somogyban. Az utóbbi egy hónapban legalább 250 bárányt pusztítottak el a sakálok, a dél-somogyi gazdák a megélhetésükért aggódnak

A Homokszentgyörgy melletti Mariettapusztán 250 bárányt ettek meg az aránysakálok egyetlen hónap alatt. Egy helyi gazdálkodó kára közel 3 millió forint, és mint a Sonline-nak elmondta, úgy érzi, nem tud védekezni a sakáltámadások ellen, úgyhogy felére kell csökkentenie a birkaállományát.

Varga János, aki 110 birkáról gondoskodik, szombat éjjel találta meg a legújabb áldozatot. Mint mesélte, arra lett figyelmes, hogy egy birka vergődik a pocsolyában, és amikor közelebb ért, látta, hogy a birka torkát átharapták, a hasát felszakították és a belsőségei kifordulva hevertek.

Bár az aranysakál őshonos a Kárpát-medencében, 1989-re úgy tűnt, az ártéri erdők, legelők, mocsaras területek megszűnésének következtében szinte teljesen kipusztult. A második világháborút követően tízévente lőttek egyet-egyet belőle, mégis az utóbbi évekre aggasztóan elszaparodott a leginkább a Balkánról, Románián keresztül hazánkba jutó állomány. Tavaly nagyjából kétszáz példányt lőttek a vadászok.

Az állat általában éjszaka támad, körülbelül este 11 és hajnali 4 között. Ahogy a somogyi gazda megfigyelte, a kutyái a rókákat még elriasztják, viszont a sakáltól ők is félnek. Az aranysakál fő táplálékai a mezei pockok és más rágcsálók, de a nyájak körül is szívesen vadászik. Ha éppen nem talál magának hasonló prédát, akkor néhány napos vagy hetes elpusztult vadakból is táplálkozik.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier