|
Segélykoncert az iszapkatasztrófa károsultjainak
NapiászOnline
2010. oktober 11., hétfő 14:38
Október 16-án segélykoncertet szerveznek Ajkán a vörösiszap áldozatainak megsegítésére. November 6-án a csongrádi Mozi színpadán lép fel a veszprémi Hősök együttes, ahová szintén várják az adományokat a szervezők
Október 16-án sztárvendégek szereplésével rendeznek segélykoncertet a vörösiszap áldozatainak megsegítésére. A koncerten olyan neves magyar művészek lépnek majd fel, mint Gáspár Laci, Lola, Barbee, Adri, Fiesta, Animal Cannibals, Sub Bass Monster, Viva Starr (Akon felfedezettje), Hősök, MC Gőz, Siska Finuccsi, Deniz és a Funktasztikus. Az ajkai sportcsarnokba várnak a szervezők mindenkit, akik jelenlétükkel is segítenék az iszapkatasztrófa károsultjait.
November 6-án a Mozi színpadán lép fel a Hősök zenekar, a szervezők ide is várják a felajánlásokat, melyeket eljuttatnak a kolontári és devecseri családoknak. A koncert szervezője, Kisalbert János reméli, hogy minél többen ellátogatnak a koncertre és a hatalmas buli hevében sem feledkeznek meg arról, hogy azoknak a családoknak segítsenek, akik a vörösiszap-katasztrófában mindenüket elveszítették.
- Bármilyen felajánlást szívesen fogadunk - mondta el a NapiászOnline.hu-nak Kisalbert János, aki az underground vonalat erősíti koncertszervezéseivel a hazai hiphopéletben. - Én is szívemen viselem a Kolontáron és Devecseren történteket és most éppen támogatókat keresek egy olyan nagyszabású koncert szervezéséhez, amelyen felléphet a magyarországi hiphop krémje. Ennek a koncertnek a bevétele is az iszapkatasztrófa kárainak enyhítésére folyna be.
A koncert szervezője bár csupán húsz éves, számos hiphop együttessel dolgozott már együtt és maga is aktívan zenél: jelenleg éppen saját albumát készíti, amelyen olyan előadókkal dolgozik, mint a Hősök együttesből ismert Eckü vagy Illegalvoice. A Hősök tehát november 6-án szombaton extra felállásban játszik a frissen megnyitott csongrádi Mozi színpadán. A Hősök a tehetséges fiatalokból álló Zhe band jazz/rock kvartett-tel lép színpadra, amely a Hősök rapertoárt betanulva igen ütős formációt alkot. Idén eljutottak már több hazai fesztiválra, valamint sikerrel dolgozták fel Ákost is az MTV Icon-on. A csongrádi jelenés mindig kiemelt a veszprémieknek, ezért mindenkit szeretettel várnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vörösiszap, állami kárenyhítés, albérlet, bérlők, Somló-hegy, borvidék, veszélyben, katasztrófavédelem, tűzoltóság, egységesítés, iszap katasztrófa, demonstráció, Devecser, MAL, kártérítési per, ítélet, Buszbaleset, Tiszapüspöki, karambol, gyerek, sérültek, turizmus, kolontár, devecser, iszap, katasztrófa, mentés, évforduló, emlék, tisztelgés, mal, Illés Zoltán, Mal Zrt, Ruttner György, Mal Zrt., MAL Zrt, iszaptározó, bírság, szennyezés, Simontornya, talajvíz, tisztítás, Iszapkárosultak, újjáépítés, hegyeshalom, horgásztó, Iszapömlés, költözés, alumínium, házak, átadás, Kolontár, károsultak, ház, mal zrt, kártérítés, per, baleset, áldozat, kamion,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|