|
Segway-en érkezik az elsősegély Bécsben
2011. augusztus 19., péntek 13:16
A Bécsi Vöröskereszt mentőorvosai mostantól nemcsak autóval vagy gyalog, hanem segway-en is eljuthatnak a bajba jutottakhoz. Az újfajta elektromos járművön sziréna és megkülönböztető jelzés is van.
A Bécsi Vöröskereszt tavaly ősz óta teszteli a segway-eket, amelyek főleg a nagy embertömegeket vonzó rendezvényeken bizonyultak hasznosnak. A kétkerekű mentősök ott voltak a Vienna City Marathonon és a bevásárlóutcák karácsonyi forgatagában is.
Mivel a vezető 20 cm-rel magasabban áll, mint a tömeg, könnyebben átlát a fejek felett, és a jól manőverezhető járművel gyorsan odaér a segítségre szorulóhoz. A mentősegway-en 30 kilónyi felszerelésnek – defibrillátor, kötszer, takaró, poroltó – van hely, és rendelkezik szirénával és kék villogóval is. A két főből álló segway-es egység feladata, hogy elsősegélyt nyújtson és koordinálja a további intézkedéseket.
Az újfajta jármű akkuja 40 kilométert bír ki, ami éppen elegendő az egység egynapi tevékenységéhez. A Bécsi Vöröskereszt egyelőre két segway-t vásárolt, de továbbiak beszerzését tervezi – szponzorok segítségével.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
útvonaltervező, ókor, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, bérkompenzáció, igénylés, támogatás, béremelés, vívás, öttusa, becsület, fiatalok, hazai, holttest, duna, solt, börtön, vád, testi sértés, konzerv, átcímkézés, tolna megye, huguette clark, vagyon, árverés, olimpia, rekord, Ronaldinho, értéke, ára, Szalay Kriszta, Lélekre vetkőzve, házasság, gyurcsány, szakdolgozat, plágium, pécsi egyetem, magyar eper, átverés, import eper, CBA, AUCHAN, Záhony, cigaretta, csempészet, keresőkutya, Barcelona, jótékonyság, vöröskereszt, Magyar Vöröskereszt, gazdálkodás, Selymes Erik, rendőrök, fagy, hajléktalan, Adventi Hangverseny, Vásáry André, Vöröskereszt, Adventi hangverseny, belépőjegy, Nédó Olga, turkáló, eljárás, véradás, felhívás, tamogatas, balaton, hal, voroskereszt, stephenie, meyer, twilight,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|