|
Sokkoló eredmény a romániai népszámláláson
nepszava.hu
2011. november 04., péntek 09:24
Kilenc év alatt mintegy kétmillióval lettek kevesebben a románok. A rendszerváltás óta pedig már nem egészen hárommilliós a veszteség.
Bár minden európai ország népességi gondokkal küszködik, a romániai helyzet az átlagosnál jóval tragikusabb. Keleti szomszédunknál a természetes fogyás mértéke is jelentős, főképp az erdélyi régióban, de a Kárpátokon kívül is, amit a migráció súlyosbít európai szinten egyedi mértékben. A hétfőn zárult népszámlálás gyorsjelentése szerint kétmillióval kevesebben élnek ma Romániában, mint 2002-ben. A rendelkezésre álló adatok szerint 8.387.153 lakás és 19.599.506 személy adatait rögzítették az elmúlt hetekben, ami 12 százalékos népességcsökkenést jelent.
A részadatok még nem ismertek, így a nemzetiségi statisztikákra, a magyarok lélekszámára is, várni kell. Az első részletes eredményeket várhatóan 2012 januárjában hozza nyilvánosságra az Országos Statisztikai Hivatal.
A népességfogyás mértéke valójában nagyobb, mint amit a hivatalos számok jegyeznek. Az idei román népszámláláson ugyanis lehetőség nyílt arra, hogy a külföldön tartózkodókat is számba vegyék, amennyiben egy hozzátartozó, vagy egy megbízott személy közölte az adatokat. Dancu Vasile szociológus, egyetemi tanár, a Nastase-kabinet volt minisztere a gyorsjelentés után úgy nyilatkozott, hogy Románia legfontosabb erőforrását, az embert veszítette el.
Felhívta a figyelmet arra, hogy áltatás a 19 milliós lélekszám, hiszen köztudottan kétmillió személy tartózkodik külföldön hivatalosan, akik nagy része valószínűleg már nem tér vissza az országba. A szociológus szerint az országnak 17 millióval kell számolnia és fel kell készülnie a demográfiai egyensúly felbomlására. "Az indiai és a kínai fejlődés jó bizonyítéka annak, hogy minden ember felbecsülhetetlen erőforrás egy ország számára. Mi ezt a legfontosabb erőforrást veszítjük el " - jelentette ki a szociológus a román közszolgálati televízióban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pótösszeírás, népszámlálás, népszámlálás, kérdezőbiztos, támadások, bizalmatlanság, vasárnap, internet, népszámláló biztos, KSH, igazolvány, bizottság, nyelv, hajléktalan, adat, kérdőív, intézmény, magyar, cigány, csángó, székely, németország, bevándorló, magyarok, törvény, románia, erőszak, család, Magyarországdefenzív, Románia kiáll a kissebségért, minimálbér, Luxemburg, Románia, Bulgária, Arn Gréta, Acapulcó, tenisz, alekosz, malév, utazás, Román, határőrség, együttműködés, határ, Somova, nemi erőszak, vérfertőzés, román ügyészség, sírrongálás, Kolozsvár, baleset, barlangász, barlang, Románia.diszkrimináció, külügy, Magyarország, bűncselekmény, Cozma ügy, média, gyilkosság, kórház, pszichiátria, betegség, cucteni, Kecskemét, tolvaj, bűnügy,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|