|
Szebbjövősök, látássérültek és tanárok a rendvédelmisekkel
FH
2011. május 06., péntek 10:53
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete és a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége sem kifogásolja, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai is részt vesznek a rendvédelmi dolgozók pénteki demonstrációján.
Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke, a demonstrációs bizottság vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: nagyon sok szervezet jelezte, hogy ott lesz a pénteki demonstráción, a szebbjövős polgárőrökön kívül cigány polgárőrök is. Mint fogalmazott, vannak olyan közös célok, melyeknél félre kell tenni a konfliktusokat, a politikai nézeteket, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók ügye is ezek közé tartozik, a lényeg az összefogás.
Árok Kornél, a HTFSZ elnöke azt mondta. a demonstráció nyitott, a szebbjövős polgárőrök azért jönnek, hogy támogatásukról biztosítsák a megmozdulást. Jönnek rajtuk kívül vakok és tanárok is, mindenkit várnak, akik szeretnék kifejezni támogatásukat.
Mint ismert, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület csütörtök délután bejelentette, hogy tagjai is részt vesznek a rendvédelmi dolgozók pénteki demonstrációján. Az egyesület közleménye szerint a tűzoltók felhívására minden tisztességes magyar embernek, szervezetnek, egyesületnek kötelessége ott lenni, mert az ország morális és anyagi válságban van. Véleménye szerint a kormány nem tud és nem is akar a problémák ellen tenni. Az egyesület azt állítja, bármit hazudnak tagjaikról, céljuk a tisztességes állampolgárok védelme.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
abortusztabletta, tüntetés, pedagógusnap, demonstráció, szakszervezet, Milla, nemzeti radikálisok, március 15-e, orvosok, bér, Kossuth tér, Szolidaritás Mozgalom, Putyin, oroszország, elnök, felvételi keretszám, Hoffmann Rózsa, visszavonás, neonáci, Normafa, demonstáció, becsület napja, bkv, sztrájk, Andrássy út, 4K!, vörösiszap, iszap katasztrófa, Devecser, LIGA, szakszervezetek, útlezárás, taxis demonstráció, fix tarifa, hoffmann, diákok, menesztés, divat, sztárok, felvonulás, glamour, HÖK, diák, tandíj, felsőoktatás, törvény, parlament, élőlánc, Mt., zöld pardon, szórakozóhely, politika, kormány, MSZ, munkanélküli, felvonulás, rendőrség, lezárások, nyufati tér, mozdonyvezetők, Szima Judit, TMRSZ, csalás, sikkasztás, vádemelés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|