Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Sziget-privatizációt javasolnak a görög kormánynak német politikusok
MTI
2010. március 04., csütörtök 12:58
Privatizációt, egyebek között lakatlan szigetek eladását javasolják liberális és konzervatív német politikusok az utóbbi évtizedek legkeményebb kiadáscsökkentő intézkedéseire készülő görög kormánynak.

Görögország területének nagyjából 20 százalékát több mint 2 ezer sziget teszi ki az Égei- és a Jón-tengeren. Köztük sok a lakatlan, és ezekről nem volna szabad megfeledkeznie a sorrendben harmadik megszorító csomag bevezetésére készülő athéni kormánynak, vélekednek német politikusok. Csődveszélyben mindent pénzzé kell tenni, és a görög állam tulajdonában vannak vállalatok, épületek és lakatlan szigetek is, amelyek értékesítésével enyhíteni lehetne az adósságválságon, mondta a Bild című lapnak Josef Schlarmann, a konzervatív CDU vállalkozói tagozatának vezetője. Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő pénteken Berlinbe látogat, Angela Merkel kancellárt pedig a német pártok csaknem egyöntetűen arra szólítják fel, hogy ne ígérjen támogatást a dél-európai országnak a német adófizetők pénzéből.

A kancellárnak keménynek kell maradnia, mondta a Bildnek Frank Schaeffler, a liberális FDP pénzügyi szakértője, aki ugyancsak a privatizációban látja a kilábalás útját. Radikálisan csökkenteni kell a vállalatokban birtokolt állami tulajdon arányát, és hozzá kell látni az ingatlanprivatizációhoz, így például a lakatlan szigetek magánosításához, mondta a szakértő. A görög kormány szerdán újabb, 4,8 milliárd euró (1.280 milliárd forint) értékű, a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékának megfelelő, költségvetési szigorításról döntött. Ez a harmadik megszorító csomag azóta, hogy tavaly év végén fény derült a költségvetés valós helyzetére, vagyis arra, hogy az államháztartási hiány megközelítette a 2009. évi GDP-érték 13 százalékát.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier