Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Támogatással segíti a kormány a béremelést
fn.hir24.hu
2012. január 17., kedd 11:10
Segítené a kormány azokat a cégeket, akik nem tudják kigazdálkodni az öt százalékos béremelést.

Mint korábban megírtuk, a kormány besegítene azoknak a cégeknek, melyek nem tudják kigazdálkodni a bérkompenzációhoz szükséges 5 százalékos béremelést: átvállalná ezt a terhet.

Ma kiderültek a részletek. Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak márciustól azok a cégek, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos béremelés végrehajtása 2012-ben. A 21 milliárd forintos keretből várhatóan 450-700 ezer munkavállaló béremeléséhez járulnak hozzá a költségvetésből - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést minden munkavállalójánál végrehajtja, és hogy 2012-ben legalább megtartja - vagyis nem csökkenti - dolgozóinak létszámát.
Az államtitkár ismertette, hogy az 5 százalékos emelésből 2, illetve 3 százalékos támogatást terveznek. A pályázatok megjelenése február végére, március elejére várható.

A bérkompenzációra azért van szükség, mert jövőre megszűnik az adójóváírás, s emiatt csökkenne az alacsony keresetűek nettó munkabére. A nettó munkabérek megtartása nem kötelező a munkáltatónál, de ha vállalkozik rá, akkor állami bérkompenzációt kaphat.

Ahhoz, hogy a munkáltató megkapja jövőre az állami bérkompenzációt, minden bruttó 216 805 forint alatt kereső dolgozója bérét annyira kell megemelnie, hogy a nettó bérek ne csökkenjenek. A béremelés maximum 5 százalékos részét azonban a munkáltatónak kell állnia, csak a fennmaradó részre kérhet bérkompenzációt a béremelésre és a (munkáltatói járulék helyébe lépő 27 százalékos mértékű) szociális hozzájárulási adóra. A kompenzációt ebből a befizetendő adóból vonhatja majd le.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier