|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Titkolja a kormány, ki ment szabadságra
hvg.hu 2011. augusztus 11., csütörtök 16:00
Mind a nyolc minisztériumot és a kormányszóvivői irodát is megkerestük, hogy megtudjuk: a központi apparátusból hányan töltik éppen szabadságukat, és hányan dolgoznak. A miniszterekre, államtitkárokra név szerint is kíváncsiak lettünk volna, de nem kaptunk tájékoztatást. A napokban a nemzetközi adósságválság miatt alapvetően megváltozott az a gazdasági környezet, amire az Orbán-kormány az elképzeléseit és a költségvetést alapozta.
„Ha az objektív környezet kedvezőtlenebbé válik, akkor visszafogottabb költségvetést kell tervezni. Feltételezem, hogy ezekben a hetekben intenzív munka folyik az államapparátusban a megváltozott körülményekre készülve” – nyilatkozta Bod Péter Ákos közgazdász a Népszabadságnak. Az exjegybankelnök és Orbán Viktor korábbi gazdasági tanácsadója arra a kérdésre válaszolt, hogy szakértők szerint nemhogy a konvergenciaprogramban tervezett három, de talán még két százalékos sem lesz jövőre a növekedés. „Ez viszont megbuktathatja a költségvetést.” Igazság szerint a második Orbán-kormány első költségvetése egyébként is alig egy hónapot élt. A büdzsét december 23-án fogadta el a parlament, de február elején már be is jelentették Brüsszelben a büdzsé módosítását, majd a február 19-i kormányülésen 250 milliárd forint zárolásáról döntött a kabinet. Akkor ezt sokan azzal is magyarázták, hogy a kormányváltást követő kádercsere, a minisztériumi átszervezések miatt nem volt megfelelő a tervezés: ezért kellett a GDP 1 százalékának megfelelő összegű biztosítékot beépíteni a rendszerbe – amit aztán később el is vontak. A kormány(fő) hallgat A fentiek fényében megkerestük mind a nyolc minisztériumot és a kormányzati kommunikációs államtitkárságot, hogy megtudjuk: a központi apparátusból hányan vannak szabadságon, és hányan dolgoznak – többek között a 2012-esköltségvetés tervezésén vagy esetleg azokon a válságintézkedéseken, amik meghozatalára az elmúlt napok komoly tőzsdei zuhanásai, a forint soha nem látott gyengülése nyomán az ellenzéki pártok ösztökélték a kormányt. Arra külön is kíváncsiak lettünk volna, hogy a miniszterek, államtitkárok közül ki dolgozik, hiszen például egyetlen miniszter sem jelent meg régóta a nyilvánosság előtt. (Az utolsó Navracsics Tibor volt, miután Orbán Viktorral találkozott Felcsúton.) Sokan sürgették azt is, hogy maga a kormányfő álljon ki a nyilvánosság elé, és tegyen nyilatkozatot. Az elmúlt napokban Barack Obama például többször is megszólalt az Egyesült Államokat sújtó gazdasági problémákkal kapcsolatban. Megszakította szabadságát a pénzügyi gondok miatt Nicolas Sarkozy francia államfő és José Luis Rodrigez Zapatero spanyol kormányfő is. Igaz, Angela Merkel vagy José Manuel Barroso nem látott indokot idő előtti visszatérésre hivatalába. A kormányszóvivői iroda a Blikk megkeresésére azt mondta, szabadságán Orbán Viktor is dolgozik. Szoros menetrend A megkeresésünkre ugyanakkor egyetlen minisztériumtól sem kaptunk választ, egyedül a kormányzati kommunikációs államtitkárság reagált, de ők is csak annyit írtak, hogy a központi apparátus természetesen működik, egyébként pedig nem közérdekű adat, hogy ki, mikor van szabadságon. Így nem tudhatjuk, hogy jelenleg hányan dolgoznak például a 2012-es költségvetésen, amiről már közismert, hogy kemény megszorításokat (többek között bérstopot a közszférában, elvonásokat az oktatástól) hozhat. A Fidesz egyik elnökségi tagja már tavasszal azt mondta lapunk munkatársának, hogy a 2012-es büdzsé „kemény lesz”, pedig akkor még nem lehetett sejteni a nemzetközi makrogazdasági környezet drámai mértékű romlását. Az biztos, ha a saját maga által meghatározott menetrendet komolyan veszi a kormány, a Nemzetgazdasági Minisztérium felsővezetésének jövő héten már dolgozniuk kell, mert „vezetői szintű egyeztetéseken” kell áttekinteniük a 2012-es költségvetés tervezetét, amit a kabinetnek is el kell fogadnia augusztus 31-én.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, döntés, ítélet, kolompár orbán, mentelmi jog, tilki attila, zombi, idősotthon, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, titkosszolgálat, dohányzás, tiltás, cigaretta, telefonadó, percdíj, adó, közmunka, önkormányzat, gazdálkodás, Varga Norman, London, olimpia, futás, maraton, zp, nyitás, engedély, tankcsapda, tétényi éva, esztergom, testület, fidesz, költségvetés, termál, államosítás, holding, fürdő, bölcsőde, díj, gondozás, kormányőr, taxi, lövöldözés, bíróság, pénzügyi tranzakció, átutalás, számlavezetés, orbán viktor, diplomamunka, cafeteria, Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás, hajléktalantelep, felszámolás, Zugló, per, zsolnay porcelán, válság, ló, maradványok, lajosmizse, FIFA, világbajnokság, bkv, csőd, adósság, nincs nyugdíj, eltőzsdézett nyugdíj,
|
|