Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Több mint százmillió gyorshajtási bírságból
2008. május 10., szombat 10:00
Életbe lépett a szigorúbb KRESZ - egy adonyi gyorshajtót máris megbírságoltak 300 ezerre, ötven helyett százharmincöttel hajtott.

Az objektív felelősségről szóló törvény május 2-i életbe lépése óta országosan több tízezer, a sebesség mérő kamerák által készített felvételt értékelték már ki. Több mint 4000 ügyben határozat is született, a rendőrség eddig 155 millió forintnyi bírságot szabott ki. Ez azt jelenti, hogy átlagosan valamivel több, mint 38 ezer forintra büntették a szabályszegő autósokat. A súlyosabb szabálysértések ügyében közigazgatási eljárás indul, az erről szóló határozatokat a megyei rendőrkapitányságok hozzák meg.

Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedés-rendészeti osztályvezetője elmondta, hogy a rendőrség elsősorban nem a bevételeknek, hanem a szigorú szabályoknak is köszönhető, javuló statisztikáknak örül. A bírságokból befolyt pénzből részesedik a rendőrség is, azt nem tudni, milyen mértékben. Az mindenesetre biztató, hogy a szigorú szabályozás megelőzésre is jó, a szomorú baleseti statisztikák talán nem fognak olyan nagy számú szörnyű tragédiáról beszámolni, mint az előző években. Az idei év első négy hónapjában 250-en haltak meg, tavaly ilyenkor ez a szám már 402 volt. Közel tíz százalékkal csökkent azoknak a baleseteknek a száma, amelyekben valaki megsérült.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier