Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tömegesen rúgják ki az iskolai igazgatókat
hir24.hu
2012. január 26., csütörtök 08:55
Közel 210 igazgatónak jár le idén márciusban a megbízatása. Azoknál a középiskoláknál, amik a megyei önkormányzatoktól az állam kezébe kerültek, a vezetők helyére pályázatot írnak ki.

Most zajlik az iskolák átadás-átvétele, amely komoly terhet ró az iskola gazdasági vezetésére. Jelentős adminisztrációval jár az előkészület a felvételikre, az érettségikre vagy a szakmai vizsgákra, nagyon nem szerencsés, ha ilyenkor még a vezetői megbízatások is megszűnnek, ez komoly zavarokat okozhat az iskolák működésében - mondta az Indexnek Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezet január 3-án megkereste Réthelyi Miklós szakminisztert, hogy vonja vissza a pályázatokat és egyeztessenek a kérdésről. Választ nem kaptak, majd január 20-án a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács ülésén Gloviczky Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár már azt közölte, hogy kiírták a vezetői pályázatokat, amelyeket 30 napon belül kell benyújtani.

"A miniszter az új rendszer tisztasága érdekében úgy döntött, hogy a kormányhivatalok egységesen kiírják az intézményvezetői pályázatokat. Döntésével éppen azokat, a többnyire politikai indíttatású támadásokat kívánta elkerülni, amelyek azt sugallják, hogy egy-egy intézményvezető megbízásának meghosszabbítása vagy visszavonása mögött a szakmai szempontokon kívül bármiféle megkérdőjelezhető szándék áll" - indokolta a döntést Glovicky Zoltán az Indexnek. A helyettes államtitkár szerint az érettségivel és a felvételivel járó feladatok az előző évhez képest nem változtak, végrehajtásuk rutinszerűen zajlik az iskolákban, a pályáztatás ezért nem okoz majd kaotikus állapotokat.

Az iskolaigazgatók kinevezéséről eddig a képviselőtestületek vagy a megyei közgyűlések döntöttek, de most megváltozik az eljárás. A pályázatokat a kormányhivatalok bírálják el, de a hírportál úgy tudja, kikérik a tantestület, a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség véleményét is. Az igazgató személyére a kormányhivatal tesz majd javaslatot, amelyet az intézményvezetőket kinevező miniszternek jogában áll mérlegelni, elfogadni vagy elutasítani.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier