“Nekem, és a testvéremnek Noella-nak a cipészmesterség három generáció óta családi történelem” – kezdi élettörténetét mesélni Myriam. “Ezen egyre ritkább mesterség évtizedek óta a családom szíve-csücske. Dédapánk Barcelonában volt csizmakészítő-mester, fiai, nagyapáink már Franciaországban, Marseilles-ben nyitottak cipész szaküzletet az 50-es években. Amikor apánk elsajátította a kézműves mesterséget, országunk a luxus fővárosa volt, így igény bőven akadt az egyedi darabokra. 14 évesen kezdett el dolgozni, pár évre rá saját butikot nyitott Province-ban. Több mint 40 éven át számára munkája jelentette a szerelmet még akkor is, ha lehetetlen kihívásokkal került szembe.

Az egyik hűséges kliensének az idő elteltével tyúkszemek lepték el a lábát olyannyira, hogy nem tudott cipőt húzni! Apu addig formázta, csavarta, varrta szét, - és össze a finom bőrt, amíg az milliméter pontosan nem követte a láb formáját, így tökétesen egyedi lábbelit kreált. Egy még különösebb esetben az egyik itt lakó kétségbe esve kereste fel aput, mert kutyája elvesztette erejét és mellső lábára nehezen támaszkodott. Erre apu szabott neki egy hosszított csizmát vastag bőrből, ami merevítést adott a beteg végtagoknak, így az állat újra boldogan futkoshatott.

Amikor apu meghalt, a testvéremmel nem volt kérdés; mindamellett, hogy a családi örökséget sem hagyhatjuk elveszni, apu “harmadik gyermekén”, a műhelyén sem húzhattuk le a redőnyt. Kötelességünk volt tovább vinni a vállalkozást! Ez a küldetés a szívünkből szólt.

Egyetlen problémánk akadt, sem a tesóm, sem én nem tanultuk soha ezt a mesterséget! Nagy hévvel vetettük magunkat az újdonságok elsajátításába azzal a tudattal, hogy apu fentről segít nekünk, hogy sikeresek legyünk az ön-átképzésben. De ehhez minden energiánkra szükségünk volt. Noella azonnal otthagyta munkahelyét, és több mint kilenc hónapjába került elsajátítani a munka fizikai oldalát. Én váltottam a műhelyben, addig is beálltam a kassza mögé költségvetést tervezni, hogy ne kelljen kitenni az eladó táblát. Egyikünk sem mondhatta, hogy a kezdet ne lett volna fárasztó. Az elején nem tudtunk válaszolni azon klienseknek sem, akik a méretek és a szabásminták felől érdeklődtek. Zavaromban mosolyogva igennel feleltem minden elhangzó kérdésre. Szerencsére a legtöbb vevő elnéző volt velünk, hiszen jó szívvel emlékeztek apu makulátlan kiszolgálására.

Mindezek mellett tudták, hogy cipőjük tökéletesen meg lesz javítva. A hibás lábbeliket ideiglenesen anyu javította, akinek már volt némi tapasztalata a cipészmesterségben Romero-nak köszönhetően. Ő apu egyik idős alkalmazottja, akinek sosem fogjuk tudni eléggé megköszönni, annyi segítséget nyújtott az átmeneti időszakban. Minden tudását ránk ruházta, aminek meg is lett az eredménye; Noella és én fáradtságos munkával igazi cipész-mesternőkké váltunk! És ami a legfontosabb, azonosultunk apuval, mesterségünk során minden egyes mozdulatot szerelemmel teszünk.

Nem kevesebb igényességgel végezzük el feladatunkat, mint édesapánk; az ő, és a családi név jó hírét meg szeretnénk őrizni. Pont ezért, a kezünkből kiadott munkának mindig tokéletesen feddhetetlennek kell lennie! Mára a munkánk passzióvá, mondhatni rögeszmévé vált.

Tudjuk; hogy az ügyfeleink elégedettek, többször megköszönték nekünk, hogy megmentettük a kedvenc műhelyüket. A legnagyobb ajándék számunkra, hogy közülük senki sem pártolt át a konkurenciához! Mindemellett a legnagyobb boldogságot jelenti, ha szembedicsérnek; - bravó, lányok, ugyanolyan jó munkát végeztek, mint apátok! Reméljük, hogy apu fentről ugyanígy látja, és büszke ránk!"