|
Tüntetés Bajnai Gordon házánál
hirado.hu
2009. április 03., péntek 07:55
Befejeződött a Bajnai Gordon háza előtt tartott demonstráció csütörtök este valamivel nyolc óra előtt. A tüntetők nagy része már elindult hazafelé, nyolc óra körül mindössze néhány tucatnyian maradtak. Főként gárdisták, akik a forgalom irányításában segítenek.
A demonstráción beszédet mondott Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője és Vona Gábor, a Jobbik elnöke is. Vona Gábor arról beszélt, hogy csatlakoznak az április 5-re az előrehozott választásokért a Hősök terére bejelentett. Emellett a Jobbik azt tervezi, hogy tüntetést jelent be április 14-re a Kossuth térre, amikor a Parlament várhatóan dönt a konstruktív bizalmatlansági indítványról, egyben Bajnai Gordon miniszterelnöki kinevezéséről. Vona Gábor, a párt elnöke az összegyűlt mintegy 300 ember előtt elmondta, hogy most az ország sorsáról van szó; "kit érdekel, hogy ki a jobbikos, kit érdekel, hogy ki a fideszes, mert össze kell fogni, el kell menni egymás tüntetéseire". Mint mondta, a Fidesz valójában nem akar előre hozott választásokat, mert fél a kormányzástól, inkább kivár. Az előre hozott választások fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc nem bukott meg, hanem Bajnai Gordon személyében megalapítja harmadik kormányát.
A miniszterelnök-jelöltről Vona Gábor azt mondta: Bajnai Gordon egyszer már volt válságkezelő az egykor baromfifeldolgozással foglalkozó Hajdú-Bétnél: "sokan meghaltak, öngyilkosok lettek és még többen földönfutókká váltak akkor". Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy egy palesztin konferencián vett részt, ahol találkozott a Hamasz és a Hezbollah szervezetekhez tartozó "remek harcosokkal", akiktől sok bátorítást kapott arra vonatkozólag, hogy a békesség nem az, amit ránk akarnak kényszeríteni, hanem az a békesség, ami az igazságosságon alapul. Beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzeti vagyont - akár a kisajátítás eszközével - vissza kell szerezni, és a privatizációs szerződéseket felül kell vizsgálni. A rendezvényen körülbelül 2-300-an vettek részt. A rendőrök a Dániel közt, ahol a kormányfő-jelölt háza van, kordonokkal zárták le. A demonstrálók csak az arra nyíló másik utcában lehetnek. A tömegben ott volt a radikális nézeteiről ismert Budaházy György is.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
facebook, házasság, boldogító igen, fociadó, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, világűr, hamvak, star trek, youtube, video, feltöltés, rablók, internet, kávézó, tvirányító, feltaláló, kétéltű, vízibusz, Duna, motorhiba, Bárdos András, tévénézés, T-home, medián, új gumik, forma1, pirelli, rekordok, bl, hallhatatlan, csarnok, Kristen Stewart, Cannes, tornacipő, Justin Timberlake, barátnő, megcsalás, charlize theron, hófehér és a vadász, Uma Thurman, szülés, gyerek, schobert norbi, börtön, kihívás napja, Gera Zoltán, játszik, újra, gyászol, elhunyt, elek gyula, euró, forint, svájci frank, deviza, árfolyam,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|