|
Tüntetésre készülnek a gazdák
MTI
2009. november 10., kedd 08:29
Az agrártámogatási rendszerváltás legfőbb nyertesének számító állattartók, valamint a jobbára bérelt földeken gazdálkodók a Napi Gazdaság értesülése szerint november végén tüntetni fognak az Alkotmánybíróság előtt az egységes gazdaságtámogatási rendszer, az SPS bevezetésének késlekedése miatt.
A lap keddi számában ír arról, hogy a múlt héten végre érdemben tárgyalt az Alkotmánybíróság (Ab) az SPS bevezetéséről szóló törvénnyel kapcsolatos alkotmányossági aggályokról, amelyeket Sólyom László köztársasági elnök még tavaly ősszel, a jogszabály elfogadását követően fogalmazott meg. Érdemi előrelépés azonban az ülésen nem történt.
A problematika megtárgyalása még csak az első lépés egy határozattervezet kidolgozása felé - mondta a Napi érdeklődésére Sereg András, a testület szóvivője. Azonban még ha heteken belül el is készülne valamiféle határozattervezet az egész agráriumot megosztó törvénytervezettel kapcsolatban, a szóvivő akkor sem tartja valószínűnek, hogy a döntés még az idén megszülessen. Ez azért érdekes, mert a magyar kormány a februári fiaskó után a termelői szervezetek, érdekképviseletek nyomására augusztusban ismét jelezte az Európai Bizottságnak, hogy 2010. január elsejétől szeretné bevezetni ezt a támogatási rendszert, amit viszont az Ab-döntéstől tett függővé.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
nagy feró, ganxsta zolee, zöld pardon, libia, tuntetes, kormany, civilek, utazas, olimpia, kituntetes, bronz, ezust, vancouver, bukarest, thaifold, haboru, gyilkos, kilakoltatas, sztrajk, portugal, palesztin, zsido, fatah, vpop, ado, apeh, bkv, utdij, szlovakia, fuvarozo, teheran, emberoles, epelem, kossuth, posta, erdei, u20, dania, demonstracio, szorp, tej, termelok, jobbik, magyar garda,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|