|
Tusolás közben robbant fel a melle
manna.ro/Click
2010. július 15., csütörtök 11:28
A német pornószínésznő túl nagy mellimplantátumot rakatott be magának, melle azonban nem bírta a terhelést...
Gina-Lisa pornószínésznő saját "szakmai elhivatottságának" lett az áldozata: 300 grammos mellimplantátumai életveszélybe sodorták, miután valósággal felrobbantak a mellei tusolás közben, írja a Click! napilap. A német szépség csak vonzóbb szeretett volna lenni, amikor úgy döntött, mindkét mellébe egy-egy 300 grammos szilikonbetétet ültet. A beavatkozás 7 ezer eurójába került.
A pornószínésznő a műtét után három nappal éppen tusolt, amikor az egyik melle hatalmasra duzzadt, ő pedig összeesett. A barátja talált rá az elájult, vértócsában fekvő dívára. Florian azonnal hívta a mentőket. Mint kiderült, a vágáskor keletkezett heg nem forrt be rendesen, a jobb mellében pedig megpattant egy nagyobb ér, innen patakzott a vér. Sok vért veszített, az orvosoknak azonban sikerült megmenteniük az életét.
Andrei Carantino esztétikai sebész szerint a belső vérzés miatt robbant fel a sztár melle. Elmondta, a dívának tusolás közben is védelmeznie kellett volna a beavatkozás helyét, a kötést nem szabadott volna levennie. Az orvos a Click! lapnak elmondta, ritka, szinte hihetetlen esetről van szó.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, világűr, hamvak, star trek, Bárdos András, tévénézés, T-home, medián, rekordok, bl, hallhatatlan, csarnok, meteorológia, zivatar, záporok, Cheryl Cole, Chris Brown, Rihanna, verés, okostelefon, xperia, megjelenés, foci, labdarúgás, Megyeri Balázs, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, abortusztabletta, tüntetés, orrtörés, drukker, gyilkos, 11 év, rablás, emberölés, időjárás, eső, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, baleset, osztrák, 86-os főút, testvér, darabolás, börtön, psp, 3d, játék, ollózás, gól, ronaldinho, szépségkirálynő, verseny, robbanás, zala, őrizet, bankfiók, Jerzy, erotikus, főzőműsor, vetkőzés, szex, PIP implantátum, plasztika, kártérítés, mellműtét,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|