Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tvrtko keresztbe tenne Stohlnak
nepszava.hu
2011. oktober 21., péntek 16:02
Nyílt levélben tiltakozik Vujity Tvrtko javaslata ellen az egyik magyarországi elítélt, aki korábban több népszerű tényfeltáró bűnügyi könyvet is megjelentetett. Robert Yugovich, aki a rotterdami szerb drogmaffia biztonsági főnöke volt, azt kifogásolja, hogy Tvrtko lenullázná a jogerősen elítéltek könyvekért vagy nyilatkozatokért járó honoráriumát. Jogászok szerint lehet ilyen tartalmú törvényt alkotni, de nem lesz nehéz megkerülni.

Az ötletet még júniusban felvető Vujity Tvrtko korábban azonban azt nyilatkozta a hvg.hu-nak, hogy számára a sajtó- és szólásszabadság szent és sérthetetlen. "A kezdeményezésem célja éppen ezért nem az, hogy a gyilkossággal gyanúsítottat, vádlottat vagy jogerősen elítélt személyt korlátozzák abban, hogy elmondhassa saját verzióját, álláspontját az ügyében. De ezt ne tehesse pénzért" - magyarázta.

"Elfogadhatatlannak, erkölcsileg megmagyarázhatatlannak tartom, hogy miközben egy áldozat hozzátartozója a gyermekét, testvérét, szülőjét gyászolja, siratja, vagy éppen ápolja, addig az elkövető azzal próbál meg pénzért haknizni, hogy mit tett vagy nem tett".

Robert Yugovich ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy ilyen törvény egyetlen demokatikus jogállamban sem létezik, ráadásul számos könyv és film készült már a történelem során különféle bűncselekmények alapján. Példaként a nagy vonatrablás című könyv és film szereplőit említi, akik többmillió fontot zsebeltek be a sztorijukért.

Yugovich szerint szó sincs nyerészkedésről vagy nagy honoráriumokról. "Vegyük az én példámat. A Hír televízió négyrészes interjút készített velem, eddig két alkalommal sugározták, remélem, jó hírdetési bevételre tettek szert általa. Nekem egy fillért sem fizettek a közreműködésért, nem is kértem. A könyveim kiadását részben az ügyvédem, részben a kiadóm segítségével intézem, és akad egy két jó barát aki kisebb összegekkel támogatja azok megjelenését. Az állam adót szed be minden egyes eladott könyvem után, szellemi munkám a kiadótól a nyomdai munkásokon keresztül a terjesztői hálózatok munkatársainak béréhez ugyanúgy hozzátesz, mint az öné" - írja.

Hozzáteszi azt is: a magyar könyvpiacon a szerzők kapják a legkisebb részesedést a könyvek nettó bevételéből, Yugovich például 7-10 százalék között.

Tvrtko ötletét mindenesetre befogadta a kormányzat: nem nyilatkozhatnak pénzért az elítélt bűnözők az általuk elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, és a már megtett, de ki nem fizetett médianyilatkozatokért járó fizetség az államot illeti - egyebek mellett erről döntött a kabinet, és a törvénymódosítást be is nyújtották az országgyűlésnek. Indoklásukban a közérdek védelmére hivatkoznak, mondván, hogy a nyilatkozatok a médián keresztül sokakhoz eljutnak, így az elítélt hírnevet és nem kevés pénzt szerezhet, ami morálisan elfogadhatatlan.

"Hatalmas hiba, amikor a jogalkotók összekeverik a jogot a moralitással: mert morális szempontból ugyan kérdéses lehet, hogy egy bűnöző több millió forintot kap egy nyilatkozatért, amelyben tettének vagy fogva tartásának részleteit tárja fel, ám jogi szempontból semmi kivetnivaló nincs benne; a generális törvényi tiltás álságos és felesleges" - véli Magyar György ügyvéd. Szerinte a kormány javaslata több szempontból is kifogásolható. Azért is, mert a születendő jogszabályt felettébb könnyen lehetne kijátszani - csupán egy távoli rokon vagy egy betéti társaság kell a csaláshoz, meg azért is, mert a Ptk. eddig is lehetővé tette, hogy a jó erkölcsbe ütköző szerződéseket a bíróság semmissé tegye. A törvény minden egyéb vagyoni juttatásra, például az adósság elengedésére is vonatkozna a kormány tervei szerint, ám nem lenne visszamenőleges hatályú.

Az októberben börtönbe vonult Stohl András állítólag nagy erővel dolgozik a börtönhónapjait bemutató naplóján - a tervezett módosítás azonban feltehetően áthúzná a színész számításait is, ugyanis az elítéltek nem kérhetnének pénzt a tetteikről és a börtönélményeikről írt könyvekért sem. A rá vonatkozó joghátrányok csak három év után szűnnek meg, így a tíz hónapos börtönbüntetését is beszámítva, három év és tíz hónapig nem adhatja ki a könyvet pénzért vagy bármilyen egyéb vagyoni juttatásért.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier