|
Új köznevelési törvény várható
MTI
2011. oktober 18., kedd 13:30
Hamarosan a parlament elé terjesztik az új közoktatási törvényt, melynek nagy részét pozitívan értékelte a szakmai oldal.
Az új köznevelési törvény október végén, november elején kerülhet a parlament elé - mondta Hoffmann Rózsa a Közoktatás-politikai Tanács keddi, budapesti ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Az oktatási államtitkár tájékoztatása szerint a kormány a társadalmi, szakmai és közigazgatási egyeztetés után tárgyalja majd a jogszabály-tervezetet, várhatóan két menetben.
Az ülésről szólva elmondta: a javaslatot, az addig elhangzottak alapján, a testület nyolc tagja közül hat részben, vagy egészében támogatta. A szakmai oldal nagyobb részt pozitívan fogadta az elképzeléseket, ugyanakkor a szakszervezeti oldal generálisan elutasította a tervezetet és elhalasztását kérte. A legtöbben a tervezet egy-egy részletét érintették a tanácskozáson - számolt be az államtitkár. Hoffmann Rózsa azt mondta, nem szeretnék megállítani a törvényalkotás folyamatát, és nem látott lehetőséget annak lassítására sem. Másként látunk bizonyos kérdéseket, de az időhúzás ezeknek a különbségeknek a megszüntetését nem szolgálná - jegyezte meg. Az MTI kérdésére, hogy milyen konkrét kérdések vetődtek fel, azt mondta, több olyan pontot is kerestek a felek a készülő jogszabályban, amelyek nem szerepelnek abban, ugyanis előre vállaltan kerettörvényt alkottak.
Az egyik ilyen, - az államtitkár elmondása szerint -, félreértés volt, hogy a jövőben nem számítanának a tanács munkájára, mert a törvény nem nevesíti a testületet. Egy tavaszi kormányrendelet ugyanakkor a miniszter hatáskörébe utalta a tanácsadó testületek megnevezését - mondta. Hozzátette: kisebbségi véleményként volt olyan megszólaló, aki elutasította azt, hogy a köznevelési rendszer értékrendet közvetít. Közlése szerint más hozzászólók, és ők voltak többségben, ugyanakkor kifejezetten pozitívumként értékelték, hogy a pedagógia világa visszatalál gyökereihez és nevelni akar, márpedig nevelni értékrend nélkül nem lehet. "Világnézeti kényszert, terrort természetesen eszünk ágában sincs alkalmazni, világnézeti szabadság van, és ez is marad" - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. A Közoktatás-politikai Tanács szakszervezeti, szakmai, szülői, önkormányzati fenntartói, nem önkormányzati fenntartói, kisebbségi, diákjogi és kormányzati oldalt magában foglaló testület, amely egyeztető fóruma, véleményező-javaslattevő szerve az oktatásért felelős miniszternek.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kdnp, párkapcsolat, közoktatás, harrach, továbbtanulás, felsőoktatás, felvételi, törvény, oktatás, szünidő, átszervezés, tananyag, szabályzat, közoktatás, kormány, nyugdíj, pokorni zoltán, matolcsy, alkotmanybirosag, oktatas, solyom, kozoktatas, pedagogus, szakszervezet, tanev, kezdes, torveny, EgészségügyElhallgatjákAllergia, MSZP, Fidesz, oktatás, intézmények, PokorniZoltán, KDNP, Fidesz, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, döntés, ítélet, kolompár orbán, kresz, új, idén, Tescó, óvszer, gumi, kiszolgálás, iskolaőr, köznevelés, tárca, közérdekű munka, szabálysértés, orvvadásazt, bűncselekmény, vadászat,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|