|
Újabb adóemelésekre kell számítani
hir24.hu
2011. december 12., hétfő 08:32
Újabb adóemelésekre kell számítani jövő év februárjától. A helyi iparűzési adó a jelenlegi 2 százalék helyett 2,5-re emelkedhet.
2,5 százalékra emelhetné a helyi iparűzési adót (hipa) a Fővárosi Önkormányzat a jelenlegi 2 százalékról február elsejétől – adná meg a lehetőséget egy kormánypárti honatyák (és egyben városatyák, fővárosi politikusok) által beterjesztett törvényjavaslat. (György István, Bagdy Gábor, Németh Zoltán, Rogán Antal). A javaslat a korábban elvérzett közösségi közlekedési adó tervezetének az utódja, ez kiderül az ötletgazdák személyéből, s a javaslat tartalmából is.
A megemelt hipából fél százalékot teljes egészében a tömegközlekedésre kellene fordítani a fővárosnak a javaslat szerint, Az adó ezúttal is csökkenthető lenne a „teljes árú bérlet, menetjegy ráfordításként elszámolt ellenértékével”.
A plusz forrásra valóban nagy szüksége lenne az eladósodott közlekedési vállalatnak, amely ráadásul még csökkenti is – erről döntött korábban a Fővárosi Közgyűlés – a nettó jegy- és bérletárait jövőre, hogy az emelkedő áfakulcs mellett is csak ugyanannyit kelljen fizetniük a fővárosiaknak. Az áremelés egyébként valóban nem oldotta volna a BKV problémáit, mivel az utasok a teljes költségeknek amúgy is csak nagyjából a 40 százalékát fedezik, s a drágulás – mint a Budapesti Közlekedési Központ is érvel az előterjesztésében – csökkentheti a keresletet, így a pozitív hatását is az összbevételre. Az adóemelés tervének viszont aligha örülnek a fővárosi vállalkozások.
A mérleg másik serpenyőjébe viszont az kerül, hogy a plusz nagyjából 45 milliárd forintból megmenekülhetne a teljes pénzügyi összeomlástól a BKV.
A hipa csak február elsejétől emelkedhetne, mert 30 napos felkészülési időt kell biztosítani az adózóknak, ezért ha lesznek még további adóemelési ötletek, azok is csak február elsejétől valósulhatnak meg.
Márpedig könnyen lehet, hogy lesznek, mivel a már eltervezett 1400 milliárd forintos megszorításon túl továbbiakra is szükség lesz. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este az m1-en arról beszélt, hogy 2012-ben a vártnál alacsonyabb növekedés – ami maximum fél százalékos lehet-, és gyengébb forintárfolyam miatt módosítani kell a tervezett költségvetésen. Orbán ezzel valószínűleg arra is utalt, hogy a kormány - amint az egyre több elemző is teszi - számol már a jövő évi recesszió lehetőségével. Arról azonban a minisztrelnök nem szólt, hogy a költségvetési terv kiigazítását inkább adóemelésekkel, vagy további költség lefaragásokkal kívánják elérni.
Bármelyik módszert is válassza a kormány, az „prociklikus”, azaz a recessziót elmélyítő gazdaságpolitikát jelent majd. Mind az állami kiadások visszafogása (különösen, ha az konkrétan a közszférában dolgozók még nagyobb arányú elbocsátását jelenti), mind az adóbevételek növelése visszahúzza az amúgy is gyengélkedő gazdaságot. Mégis kénytelen megszorítani a kormány még a korábban tervezettnél is keményebben, mivel ezt várja el az unió, az IMF, illetve erre tolják Magyarországot a pénzügyi piacok is.
Gyakorlati szempontból ezért teljesen mindegy, hogy Magyarországot vezetői olyan szuverén országnak mondják-e, amely meggondolja, elfogad-e bármiféle uniós adósságszabályt, ha a piac vagy az IMF amúgy is rendkívül szigorú költségvetési politikára kényszeríti.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
adó, adóemelés, casco, autós, biztosítás, játékadó, játékgép, NAV, bevétel, automata, rogán antal, bkv, csőd, áfa, fogyasztás, áremelkedés, élelmiszer, üzemanyagár, Cigaretta, Drágulás, Áfaemelés, Fidesz, való világ, kihívás, párbaj, alekosz, zsófi, olivér, éva, MoniqueCovet DerzsiAnita, törvény, paradicsom, cég, bérkompenzáció, igénylés, támogatás, béremelés, Szima Judit, TMRSZ, csalás, sikkasztás, vádemelés, sukoró, gyurcsány ferenc, kaszinó, zsolnay porcelán, válság, tb csalás, orvos, asszisztens, egészségügyi béremelés, háziorvosok, Naomi Kutin, súlyemelés, házirovos, sztrájk, MOL, benzin, áremelés, egészségügy, általános béremelés, orvosok, bölcsőde, térítési díj, emelés, drágulás, benzinár, üzemanyag,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|