|
Ungvári nem utazhat a dél-koreai cselgáncs mestertornára
MTI
2010. január 12., kedd 11:40
Ungvári Miklós sérülése miatt csak öt magyar cselgáncsozó indul a cselgáncs Világkupa csúcseseményének számító Mesterek Tornáján, amelyre hétvégén kerül sor a dél-koreai Szuvonban.
A kétszeres Európa-bajnok és vb-harmadik dzsúdós az ausztriai Mittersillben zajló edzőtáborból mondta el a részleteket kedden :"A tegnap délelőtti edzésen ráestem a vállamra, és alighanem valami megszakadt, mert nehezen tudom mozgatni a karomat. Szerettem volna részt venni a Mastersen, de holnap a bécsi repülőtér helyett sajnos a budapesti sportorvoshoz kell mennem. Nem így képzeltem az évkezdetet." Az MTK-Erzsébetváros 66 kg-os büszkeségének távollétében öccse, a vb-hetedik, Eb-ötödik, U23-as Eb-ezüstérmes Ungvári Attila (73 kg, Ceglédi VSE) a rangsor 9. helyéről indul majd harcba a 200 ezer dollár összdíjazású tornán, ahová a világranglista első 16 helyezettjét hívták meg. Mivel az előkelőbben jegyzettek közül lemondták a szereplést, a 90 kg-os rangsor 17. helyén álló Madarász Tamás (Debreceni SC-SI) is utazhat Ázsiába.
A nőknél három magyar indul, a 48 kg-ban Európa-bajnoki ezüstérmes Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya) a világranglista 6. helyéről fut neki a szuvoni viadalnak. Az 57 kg-ban világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes Karakas Hedvig (Miskolci VSC) a rangsor hatodik helyezettjeként kapott indulási jogot. A 70 kg-ban világbajnoki ezüstérmes Mészáros Anett (Honvéd-Kipszer) a legmagasabban jegyzett magyar dzsúdósként második a súlycsoportjában. A World Judo Mastersen négy kontinens 42 országa indíthatja legjobbjait. Egyedül Japán tudott valamennyi súlycsoportban részvételi jogot szerezni, de a rendező jogán a Koreai Köztársaság is nevezhet minden kategóriában cselgáncsozót.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
cselgáncs, MALÉV, olimpia, Európa-bajnokság, EJU, Sportaréna, vb, csokonyai, kiesett, magyar, celgáncs, gáspár, csernoviczki éva, aranyérem, Párizs, olimpai, judo, dopping, taraba, poligráf, vizsgálat, UTE, Taraba Sándor, ungvári attila, ungvári miklós, joó abigél, kasza róbert, év sportolója, díj, KSI, cselgancs, meszaros, dzsudo, hungaria, kvalifikacio, karakas, sved, bajnoksag, erem, visszavonul, vangkicsun, nagysolymosi, sandor, hadfi, daniel, madarasz, tamas,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|