Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Vége a British Airways sztrájkjának
MTI
2010. március 31., szerda 09:28
Véget ért szerda hajnalban a British Airways légi utaskísérőinek négynapos sztrájkja, amelyet a légitársaság vezetője a munkabeszüntetést meghirdető szakszervezet szempontjából "kudarcnak" minősített.

A BA 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet egy héten belül a második sztrájkot szervezte. Az akció szombaton nulla órakor indult és szerdán nulla órakor ért véget. A sztrájksorozat bér-, létszám- és munkaszervezési viták miatt kezdődött. A cég légi kiszolgáló személyzete az előző hétvégén is sztrájkolt, akkor három napig. A sztrájkidőszak alatt a British Airways számos budapesti járatát törölték; kedden, az utolsó sztrájknapon a menetrendben szereplő három budapesti BA-járat egyike sem indult el Londonból. Willie Walsh, a British Airways vezérigazgatója azonban a szakszervezetnek a sztrájk utolsó napján írt nyílt levelében közölte: a Unite akciója nem tudta "földre kényszeríteni" a légtársaságot, a BA a sztrájknapokon is az utasok 75 százalékát eljuttatta célállomásukra, és az utaskísérők "jóval több mint 60 százaléka" felvette a munkát.

Walsh szerint ugyanakkor a cég nem akarja a viszály folytatódását, és méltányos megegyezésre törekszik. A vezérigazgató a Daily Mirror által közölt nyílt levélben ismét felajánlotta a sztrájksorozat előtt tett kompromisszumos bérjavaslatot, amely négy évre szól, és az első évre bérbefagyasztást, a továbbiakra pedig évi 3-4 százalékig terjedő fizetésemeléseket tartalmaz. A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát. A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerített az utaskísérői állományra, előzetes konzultáció nélkül. A vita az utóbbi időszakban még tovább is mélyült, mivel a Unite most már azt is követeli, hogy a BA állítsa vissza a sztrájkolóktól véglegesen megvont jelentős utazási kedvezményeket.

A minden BA-alkalmazottat megillető kedvezmények közé tartozik, hogy a munkatársak, valamint közvetlen családtagjaik - az alkalmazott hat hónapi munkaviszonya után - a teljes ár tíz százalékáért utazhatnak a British Airways bármelyik járatán, öt év munkaviszony után pedig évi egy, húsz év után évi két ingyenjegy jár bárhová a világon. Mindez azonban nem része a munkaszerződéseknek, és a BA előre figyelmeztette utaskísérőit, hogy ha sztrájkolnak, véglegesen elveszítik minden kedvezményüket. Walsh nyílt levelében sem esett szó a kedvezmények visszaállításáról. A British Airways eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt.

Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött. A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég. A társaság vezetése ezután drasztikus takarékossági programba kezdett; ennek része az utaskísérőket érintő megszorító intézkedéscsomag. A sztrájk kényes helyzetbe hozta a tavaszi választásokra készülő munkáspárti brit kormányt is, mivel az igen népszerűtlen munkabeszüntetést szervező Unite szakszervezet a Labour legnagyobb intézményi támogatója; az érdekképviselet az utóbbi három évben 11 millió fontot adományozott a pártnak.

Eddigi hozzászólások:
 silka - 2010-03-31 11:39:00
  Sajnos a karcsúsítást mindig az embereken kezdik.


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier