|
Világszerte 150 millió hektárnyi erdő telepítését tervezik
MTI
2011. szeptember 05., hétfő 10:05
Világszerte 150 millió hektárnyi erdőt kíván telepíteni 2020-ig egy kormányokból, vállalatokból és civil szervezetekből álló szövetség.
A résztvevők e célt a német szövetségi kormány és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által szervezett nemzetközi erdővédelmi konferencián fogalmazták meg Bonnban. Kérdéses ugyanakkor, hogy csupán e szándékkal megfordítható-e a jelenlegi tendencia, napjainkban ugyanis évente csaknem 13 millió hektár, nagyjából görögországnyi területű erdő semmisül meg - hangsúlyozta Norbert Röttgen, a német környezetvédelmi miniszter a tanácskozáson a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint.
A 150 millió hektáros telepítés kapcsolódik az ENSZ környezetvédelmi egyezményeihez, és a szakemberek megvalósíthatónak tartják. Világszerte mintegy kétmilliárd hektár alkalmas erdőtelepítésre, ami nagyjából Ázsia területével egyenértékű. Az IUCN az akcióból származó nyereséget mintegy évi 85 milliárd dollárra becsüli: a szervezet szerint ez egyben a leginkább költséghatékony módja az éghajlatváltozás elleni harcnak is. A konferenciát a Föld erdeinek egyre fokozódó fogyatkozása miatt hívták össze. Az erdők pusztulása állatok élőhelyeit semmisíti meg, számos embert foszt meg megélhetésétől, és még üvegházhatású gázokat is felszabadít, amelyek a légkörbe jutva gyorsítják az éghajlatváltozást. A bonni találkozó résztvevői megegyeztek abban, hogy az elkövetkező kilenc évben hozzájárulnak a 150 millió hektáros újraerdősítéséhez, illetve sérült erdők helyreállításához. Konkrét lépésekről azonban egyelőre nem egyeztettek.
Stewart Maginnis, az IUCN környezetvédelmi és fejlesztési igazgatója felszólította az eszmecsere résztvevőit, hogy a lehető leggyorsabban terjesszék elő: országaik miként kívánnak hozzájárulni a magasztos cél eléréséhez. Követendő példaként említette Ruanda februári bejelentését, amely szerint az ország az összes károsult erdő területét helyreállítja 2035-ig. A szándék valószínűleg a legambiciózusabbnak számít a fejlődő országok körében.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, fitbalance aréna, katus attila, janicsák veca, rubint, zombi, idősotthon, Young G, Vidámpark, Viva Comet, Talán Attila, Megasztár, bokasérülés, Réthelyi Miklós, Balog, Nefmi, Csillag Születik, Kővári Máté, Latin Carneval, Beregdaróc, hőkamera, orvvadász, erdőtűz, tilalom, feloldás, medve, ausztria, turista, lopás, gyilkos, P. Márió, kenyér, tolvaj, pech, tűz, lezárás, tűzoltóság, Rakamaz, avar, állatkínzás, marha, tanya, szilvásváradi kisvasút, felújítás, határsértők, szeged, tűzgyújtás, Szabó Dézi, gyilkosság, ítélet, bíróság, emberi csontok, maradvány, jászberény, munkagép, bátmonostor, nyomozáslezárás, nő, macska, eltűnés, VV Éva, Baukó, párkapcsolat, szakítás, gyerek, bomba, kitelepítés, vonatok, windows 8, újratelepítés, számítógép,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|