Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Bestiák újra összeállnak
NapiászOnline
2011. július 21., csütörtök 10:55
A reggel túl messze van című első slágerükkel még a kilencvenes évek végén robbantak be a hazai popvilágba, a trió pedig ismét nagy durranásra készül.

Talán még néhányan emlékeznek a kilencvenes évek vége felé feltűnt, jó pár dallamos slágerrel előrukkolt Bestiák nevű együttesre. A három lány, illetve hölgy élete azóta természetesen már teljesen más irányt vett, ám 14 évvel a legnagyobb slágerük után a lánycsapat újabb dobásra készül.

Miss Bee, Bedhy és Honey soha nem adták fel az éneklést, hiszen a Bestiák 2001-es visszavonulása után is, a mai napig színpadon álltak. Miss Bee a revüzésben, Bedhy pedig édesanya szerepben is megállja a helyét, de a két lány a mai napig a Smile zenekar oszlopos tagja.

Honey az eltelt évek alatt férjhez ment, majd elvált, jelenleg pedig kozmetikusként dolgozik, de szabadidejében fiataloknak tanít táncot.

A három egykori bestia a mai napig jó kapcsolatot ápol egymással, egy hirtelen ötlettől vezérelve pedig hamarosan ismét feltűnnek a magyar popszakma csillagai között, régi és új szerzeményekkel is. A legnagyobb segítségük ebben Dj Dominique, akivel már a kilencvenes években is imádtak együtt dolgozni, most pedig őt kérték fel arra, hogy tervezze meg a Bestiák új köntösét, amivel ismét nagyot durranthatnak.

A trió az új dalokról még nem árul el semmit, ám a hármas fogat már gőzerővel próbál és készül a nagy visszatérésre.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier