|
Ada és Timo továbbra is válni akar
rtlbulvar.hu
2009. július 30., csütörtök 08:50
Ada és Timo újra összejöttek. A válófélben lévő házaspár együtt nyaralt ikergyermekeikkel, ezért sokan arra gondoltak, hogy talán ismét megpróbálják együtt. Hát, ezt sajnos nem jelenthetjük ki, a fiatalok között ugyanis még nem teljes a összhang.
Timo: Én átadnám a szót Adának.
Ada: Miért?
Timo: Hát, te hívtál nyaralni.
Ada: Már ne haragudj, de ez már akkor le volt szervezve, mikor még együtt laktunk.
Valóban így van, de Ada gondolta úgy, hogy egy barátja helyett végül Timót hívja el Olaszországba, hiszen amióta megszülettek a gyerekek, mindig együtt utaztak. Jól érezték magukat, az ikrek is örültek, de ennyi.
– Szerintem ezen egy nyaralás nem változtat. Vagy működik a megszokott környezetben is, vagy ha a megszokott környezetben nem működik, akkor hiába működőképes egy hétig külföldön, más környezetben, attól függetlenül a hétköznapokon nem működik – mondta Ada.
Korábban az volt a probléma, hogy Timo állandóan bulizni járt, miközben felesége egyedül vigyázott a gyerekekre – most fordult a kocka. Sokszor a férfi vigyáz a gyerekekre, hogy Ada elmehessen szórakozni a barátnőivel.
Timo: Ugyanúgy szükség van rám, mint eddig, csak nyilván a kapcsolat egy kicsit megváltozott.
Ada: Egyébként szerintem most többet is van ott, mint mondjuk egy háromnegyed évvel ezelőtt.
Timo: De aranyos vagy, köszönöm szépen.
Ada: De hát miért, nem?
Timo: Valóban nem a szokványos válás van nálunk. Van úgy, hogy hetekig ott alszom akár minden nap a srácaimnál.
Ada: Például most.
Timo: Azért azt Adának is megmondtam, hogy én nem bírom ki a gyerekeim nélkül. Én lakok valahol, és tudom azt, hogy néhány kerülettel odébb vannak a gyerekeim, nekem azért ez így elég nehéz.
Hiába jár azonban el Ada, hiába hozták össze többek között Dzsudzsák Balázzsal, azt mondja, semmi nem volt köztük, és nincs Timo óta senkije. Hogy mi lesz a történet vége, az még kérdéses, de ahhoz mindkét fél ragaszkodik, hogy ősszel hivatalosan is elválnak egymástól. Ki tudja, lehet, hogy végül pont ez hozza meg a megoldást Ada és Timo kapcsolatában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dopeman, Himnusz, nemzeti jelkép, felmentés, energiaital, ÁNTSZ, Heim Pál, rosszullét, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, Edelény, szabadnapos rendőr, támadás, vascső, bocskai-emlékverseny, boksz, Debrecen, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, bika, pózolás, posztolás, internet, kézilabda, székesfehérvár, rendőrök, fagy, hajléktalan, számítógép, iphone, ipad, robbanószer, feltalálás, TEK, Nőtincs, fegyverarzenál, lefoglalás, fegyver, valóvilág, cristofel, milliomos, fűtés, józsefváros, Hóbor Béla, olimpia, fukusima, radioaktív, skinhead, srí lanka, diák, kaposvár, cigány, hideg, tél, uzsorások, Borsod, Miskolc, uzsorakölcsön, idős asszony, Kesznyét, brutális, Nagy Fogyás, Schobert Norbert, Update, fitnesz, Super Bowl, Giants, Patriots, Ada, szilveszter, Timó, karácsony, Csillagkút, Jóban Rosszban, Sári, kecske,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|