|
Appril Project, Krizbai Teca, László Attila és Szabó Ádám a döntőben
RTL Klub
2011. május 29., vasárnap 12:55
A tehetségkutató hatodik élő show-jában eldőlt, hogy kik azok a kiscsillagok, akik jövő héten már a fődíjért küzdenek. A most is rendkívül szoros és izgalmas adás végén a zsűri és a nézők közös döntése alapján Gomes búcsúzott a műsortól.
A végső döntő előtti adásban a kiscsillagoknak két-két produkciót kellett bemutatniuk a nézőknek, illetve a zsűrinek, hogy meggyőzzék Őket, ott a helyük a jövő heti fináléban. Az Appril Project egy keresztapás-gengszteres és egy autószerelős táncprodukcióval kápráztatta el a közönséget. Gomes elsőként egy gyors tánctörténeti összefoglalót, majd pedig zöld maszk mögé bújva, egy képzeletbeli dzsungel-lény táncot vitt a színpadra. László Attila visszatért a klasszikusokhoz, Demjén Ferenc Mindig ugyanúgy, illetve Charlie Aludj el kisember című dalát énekelte.
Krizbai Teca egy magyar számmal, Malek Andrea Gyere hangolj rám slágerével, majd Elton John nagy klasszikusával, a Your song-gal aratott sikert. Szabó Ádám egyvelegének végén Hernádi Judit Sohase mondd! című számát játszotta el, a zsűritől pedig maximális pontszámot kapott kiváló játékáért. A második produkciójáért is kiemelkedően magas pontokkal jutalmazták, miután Rimszkij-Korszakov A dongó című darabját ültette át harmonikára.
A Csillag Születik mezőnyétől végül a zsűri pontszámai és a nézők szavazatai alapján Gomes-nek kellett búcsúznia. A tehetségkutató műsor 2011-es szériájában – rendhagyó módon – négyen állnak majd színpadra a fináléban. Jövő szombaton így eldől, hogy az Appril Project, Krizbai Teca, László Attila vagy Szabó Ádám fejezi-e be a versenyt győztesként.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Csillag születik, Plazma, Szirota Jennifer, fogyókúra, fogyás, prügyi duó, csillag születik, kiesett, brit, csillag, kosár, akrobata, döntő, Immingrants, kiesettek, Csillag Születik, Kővári Máté, Latin Carneval, Babos Richárd, Hernádi Judit, Puzsér, Pokorny Lia, Hernádi, Glamour, Women of the Year, Lilu, ördög nóra, Tabáni István, fellépés, brassch bence, színház, opera, indul a risza, Varga Viktor, drog, alkohol, buli, 2012, RTL Klub, jelentkezés, nézettség, TV2, X-faktor, nagykoncert, Tabáni, új lemez, szerelme, múzsa, Szabó Ádám, rajongók, barátnő, MCDC, karácsony, rapper, Ördög Nóri, műsorvezető, Brasch Bence, csajozás, Rómeó és Júlia, ideál, x-faktor, apolló23, vigaszdíj, varga viktor, nemzeti vágta, klip, lászló attila, énekes, megnyerte, bajnokok ligája, real madrid, Tottenham,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|