Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Balázs Klári - Megpróbált a becsületembe gázolni
2007. június 06., szerda 14:35
Balázs Klári szerint személyiségi jogait és becsületét próbálta megsérteni az a Torontóban élő nő, aki hosszú idő után felbukkant a Liptai Claudia-showban, és Korda György egykori szerelmének vallja magát. Az énekesnő úgy véli, az asszony, ellene felhozott vádjai alaptalanok és arra irányultak, hogy a férjével való boldog házasságát megkérdőjelezzék.

A nő a hétfő esti műsorban kitálalt Korda Györggyel folytatott viszonyáról. Balázs Klárit többször is megsértette - mondta maga az érintett a StoryOnline-nak. Klárika őszintén vallott érzéseiről és elmondta, csodálkozik azon, hogy egy ez az interjú adásba kerülhetett.

A nő többek között azt állította, hogy Balázs Klári akaszkodott rá Korda Györgyre és érdekből ment hozzá. Az énekesnő ezt az állítást cáfolja, úgy gondolja, a kierőszakolt érdekházasságok nem tarthatóak fenn ennyi ideig. Mint mondja, már az is sok mindent elárul, hogy 27 éve boldog házasságban él férjével, és Korda György nem a torontói hölggyel házasodott össze, hanem vele.

Ugyanakkor hozzátette: ő nem akarta praktikákkal, illetve gyerekkel megfogni a férjét, és nem engedte be első este az ágyába, mint ahogyan azt egyesek tették. Azt is sérelmezi, hogy a zenei téren laikus nő megkérdőjelezte a szakmai tudását, holott a közönség szeretette és az öt millió példányban eladott lemezek egészen mást bizonyítanak. Klárika szerint az asszonynak valószínűleg az fáj, hogy Korda György nem őt választotta.

Balázs Klári arra a kérdésre, hogy fontolgat-e jogi lépéseket az asszony ellen, a következőket válaszolta: torontói barátaitól úgy tudja, az egykori szerető nincs olyan anyagi helyzetben, hogy fizetni tudna, így teljesen fölöslegesnek érez egy személyiségi jogi pert. Hozzátette: a továbbiakban nem kíván ezzel az üggyel foglalkozni, sokkal inkább zenei pályafutásukra és rengeteg fellépésükre akarnak koncentrálni. Emellett az ősszel megjelenő könyvére összpontosít, amelybe nem fog szerepelni az egykori kalandocska, mert szerinte nem méltó a kötet színvonalához.

Forrás: Storyonline.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier