Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Beleznay Endre keményen politizál!
Tabu Tv
2010. március 17., szerda 12:18
A humorista őszintén vallott az internetes sztártévének arról, hogy milyen érzésekkel áll a választások előtt. Beleznay Endre viccesen, de sokat sejtetően mesélt a monoki polgármester nagy ötletéről, és arról is, hogy nagyon büszke arra, hogy a mai világban is pártatlan tudott maradni.

A téma meglepő módon a politika volt, illetve a választások. Mint mondta, a monoki polgármesterre szavazna mert, vicces ami művel. Ő volt az, aki miniszterelnök jelöltnek nevezte azt a férfit, aki áramot vezetett kerítésébe, egy "romungoló harcos” halálát okozva.

Endre nem hazudtolta meg magát, mint ahogyan a tabutv.hu-nak elmondta: gondolkodott már azon, hogy indulna a választásokon, de persze mégsem tette, mert fáradt, illetve fontosabb teendői is akadnak, így inkább elállt ezen ötletétől. Arra kérdésre, hogy milyen színekben indulna, a kék-sárgát választaná, a pécsi Dózsa múlt századi színei miatt. Na persze az a kék-sárga inkább lila-fehér.

 

„De politikailag nagyon fontos személy vagyok én egyébként, főleg itt” - mesélte a tabutv.hu riporterének, utalva egy műsor korábbi adására a műsornak, mikor ő volt a középpont Szijjártó Péter és Horváth Csaba között. A műsor szerkesztői még egy vicces embert akartak, először a Torgyánra gondoltak, de vele nem akart egy légtérbe lenni a két zsűri tag. Így esett végül a választás Endrére, ő volt az egyedüli akit mindkét nagypárt elfogadott. „Én vagyok a mérleg nyelve” említette meg viccesen a NévShowR felvételén Beleznay Endre.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier