Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Both Zoli kiteregeti a szennyest
NapiászOnline/Valner Marietta
2010. december 22., szerda 11:10
Both Zolit vadállatbefogóként ismerhette meg az ország, ám tíz év kemény megpróbáltatás után a napokban végleg besokallt, és borítani akarja a bilit. Mint mondja, elege lett abból, hogy az interneten fenyegetik, a nagy multik pedig perrel zsarolják akkor, ha bármilyen belső információt is kijuttat a médiába.

„Tíz éve foglalkozom különféle vadállatok befogásával, de most abbahagyom. Döntésem oka pedig a sok bántás és stressz ami engem ért ezzel kapcsolatban. Rengeteg olyan dolog van, amiről eddig nem beszélhettem, hiszen a nagy multik mint titoktartási szerződést írattak alá velem egy-egy eset után, hogy a vevők nehogy megtudják, hogy néhány gyümölcsös szállítmánnyal, ami trópusi országokból érkezik, egzotikus állatok kerültek a vásárlótérbe.” – mondja felháborodottan Both Zoli, akiben már megszületett az elhatározás, hogy egy könyvben teregesse ki a szennyest.

A vadállatbefogó saját bevallása szerint minden esetben őt riasztották, ha valahonnan kiszökött egy mérges pók, vagy találtak egy mérges kígyót. „Ha én abbahagyom ezt, akkor ezek után kit fognak riadóztatni vészhelyzetben? Ha felhívták az állatkertet, a rendőrséget vagy bármilyen hivatalos szervet, akkor ők az én számomat adták ki. Tíz éven keresztül a nap 24 órájában be volt kapcsolva a telefonom, és ha kellett, hajnali háromkor is szedtem a sátorfámat, és rohantam, hogy segítsek a bajba jutott embereken és állatokon.” – nyilatkozta Both Zoli, aki azt is elárulta, hogy miért jutott erre az elhatározásra.

„Engem azóta érnek durva támadások, amióta elváltam a feleségemtől. Én nyolc évig pozitív szereplője voltam a médiának, hiszen mindenkinek segítettem, de amikor a feleségemmel szétváltunk, ő megfogadta, hogy tönkretesz, és mindenféle rágalmakat talált ki. Ezek után készítették el az internetezők azt a videót, amiben a halálhíremet keltik, jelzem, nem tudom milyen okból. Néhányan már azt is kitalálták, hogy én vittem mindenhova mérges állatokat, hogy legyen munkám, és szerepeljek a médiában. Erre csak azt tudom mondani, hogy én tudom milyen az, amikor megmar egy mérges kígyó, vagy egy mérgespók, mert én átéltem. Nem kívánom senkinek! Az azonban felháborít, hogy amikor egy mutli cég riadóztat, hogy mérgespókok kerültek a vásárlói térbe, amiket be kell fognom, még arra sem képes a multi vezetősége, hogy arra az időre bezárja az üzlet kapuit, kockáztatva így az emberek testi épségét.”

„Ha vásárlás közben valaki le akar venni valamit a polcról, és mondjuk a chipses zacskókhoz nyúl és megmarja egy pók, akkor azért ki lesz a felelős? Jó néhány konkrét példát tudnék mondani hasonló esetekre, bizonyítékaim is vannak. Többé nem érdekelnek a fenyegetések, ha kell, akár perre is megyek. Én vállalkozóként eddig abból éltem, hogy hívtak, mentem, megállapodtunk és befogtam az állatokat, néha azonban még ki sem fizettek. Persze arra volt már példa, hogy a hallgatásomat vették meg, nehogy rontsam a multik imidzsét. Én eddig mindig belementem, mert senkinek sem akartam rosszat, de eddig tartott a tűréshatárom. Bármikor történhet olyan baleset, hogy egy ártatlan vásárlót, vagy éppen gyereket megcsíp egy állat, ellenszérum pedig a legközelebb talán Bécsben van, ha van. Arról nem is beszélve, hogy húsz kiló alatt egy ilyen csípés akár azonnali halállal is járhat. Felháborít, hogy a vezetőség arra nem képes, hogy a befogás idejére bezárja a boltot, nekem pedig úgy kell tennem, és úgy kell keresnem az állatokat, mintha én is vásárló lennék.”

Both Zoli azt is megosztotta a NapiászOnline-nal, hogy az utolsó csepp a pohárban az általa szervezett jótékonysági est volt, aminek a bevételét a vörösiszap károsultak megsegítésére ajánlott volna föl. „Én az összes pénzemet az est reklámjára fordítottam, mégis csupán két jegy kelt el elővételben. Biztos én is hibás vagyok abban, hogy így alakultak a dolgok, de az számomra is nagyon furcsa, hogy Pákó, akivel egyébként mi jóbarátok voltunk, úgy követeli rajtam a gázsiját, hogy az eseményt végül nem rendeztük meg, arról nem is beszélve, hogy egy jótékonysági eseményről beszélünk, ahova a fellépők ugye ingyen szoktak menni.” – meséli csalódottan a vadállatbefogó, aki a felháborító eseményekről bővebben egy könyvben fog beszélni.

A vadállatbefogó természetesen konkrét neveket nem említett, ennek ellenére lapunk felkereste az egyik legnagyobb bevásárló multit, a Tesco-t. Írásban feltett kérdésünkre, miszerint létezhet-e, hogy egy külföldi szállítmánnyal egzotikus állatok kerülnek a vásárlói térbe, a következő választ kaptuk: "Nincs tudomásunk arról, hogy a Tesco áruházakba bármilyen egzotikus állat bekerült volna. (A hozzánk érkező termékek egyébként többszörös biztonsági ellenőrzésen mennek át.)"

 

Eddigi hozzászólások:
 tibornyák - 2010-12-22 15:47:39
  Igazad van!!!Én is dolgoztam Tescóba és ami ott van az nem fehér embernek való!És az embereknek joguk van tudni az igazságot,remélem majd jól pofára esik a vezetőség ha kiderülnek a mocskos dolgaik!!!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier