|
Ciki! Győzike után Majka is faképnél hagyta az Erotika Parádé szervezőit!
2009. április 19., vasárnap 19:18
Az Erotika Parádé nagyszínpada mellett üresen áll a Majkának odakészített pókerasztal és a szükséges felszerelés. A kíváncsiskodók hűlt helyét találták a valóságshow hősnek, hiszen visszamondta szereplését a rendezvényen, így pókermester nélkül maradt a tavaszi erotika legnagyobb eseménye.
Még minden pénteken Győzikével kezdődött. A showman ugyanis a tavalyi évhez hasonlóan idén is igen inkorrekt módon járt el: elérhetetlenné vált az Erotika Parádé szervezői számára. Míg az esemény producere, Tomor András a médiáknak kétségbeesetten nyilatkozott a köddé vált Győző miatt, a rapper az újságokon keresztül kérte őt hogy hagyja békén. A szervezőség pert fontolgat a salgótarjáni tv-s személyiség ellen.
És itt az újabb csapás: kiderült, hogy Majka sem vállalja a szereplést. Az ígéret szerint a fiú Korda Gyuri bácsi után ezúttal temérdek félmeztelen lánnyal pókerezett volna. Úgy szólt a fáma, hogy Majka majd a rendezvényen mutatja be saját póker dvd-jét is, mindezekre csak hab lett volna a tortán, hogy az osztó bájait csupán egy parányi szexis ruhadarab védte volna. Végül az osztólányon több textil maradhatott a hétvégén, ugyanis Majkát hiába várták a szervezők.
Egy a rendezvény szervezőihez közel álló forrásunk a Napiász Online-nak elmondta, Majka Győzikéhez hasonló módszerekkel pattintotta le a producert: egyszerűen nem vette fel neki a telefont. Úgy tudjuk Majka fő indoka az volt, hogy a póker dvd-je még nem készült el, és így talán promóció nélkül nem is lett volna teljes a félmeztelen póker. De nézzük a dolog pozitív oldalát: az erotikában elfáradt látogatóknak volt hol lepihenniük két puncivizit közt, ha a Majkának odakészített üres pókerasztal környékén jártak.
Ettől függetlenül nem sajnálom az Erotika Parádé hétvégi látogatóit, mert az elmaradt celeb őrület nélkül is óriás hangulat alakult ki. Gyönyörű lányok, forró műsorok és rengeteg szex jellemezte a hétvégi rendezvényt, ami talán mikorra ezt olvassa, már véget is ért.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|