|
Cseke Péter és Tóth Enikő három évtizede a színpadon + video
Tabu Tv
2011. december 29., csütörtök 09:06
Harminc éve van a pályán Tóth Enikő és Cseke Péter. A Madách Színház kitűnő színészei azt mondják, nem fáradtak el, élvezik a munkájukat.
„Ez a 876-ik előadás volt, de persze ez a mai más, illetve minden előadás más és más. Ennek nyilvánvalóan meg volt annak a varázsa és varázslata, hogy ünnepeltek ma bennünket, és ezt, bár nagyon próbálta titkolni a színház, de én is megtudtam délelőtt, és Enci is reggel olvasta az újságban, úgyhogy különös atmoszférát teremtett ez nekünk.” – mesélte a jubileum kapcsán Cseke Péter.
A két színművész, akik már számtalan alkalommal alakítottak egy párt a színpadon – csak a Páratlan páros 26 éve megy! – szívesen beszélt a közös munka titkairól is: „Akivel nagyon sokat játszik az ember, és nagyon közel kerül hozzá, akkor nyilvánvaló, hogy megoszt vele olyan dolgokat, amiket mással nem.” – hallhatjuk Cseke Pétertől. „Olyan intenzív együttlét például egy próba, hogy szerintem otthon se figyel az ember ennyire a másikra, mint egy próbán. Tehát nem néz ennyit a másik szemébe, nem él ennyire vele együtt, mint egy próbafolyamatban.” – teszi hozzá Tóth Enikő.
Sokakban felmerülhet a kérdés, vajon ennyi idő után nem fásul-e el az ember? Nincsenek-e olyan napok, amikor legszívesebben abbahagyná az egészet? A Madách ünnepeltjeinek egyértelmű válasza: Nem. Sőt! „Volt olyan, hogy nem éreztem magam jól, és az is megfordult a fejemben, hogy esetleg ezt le kéne mondani – nem az, hogy 100%-os nem vagyok, de negyven se – de ahogy közeledik az előadás, az embernek úgy jön vissza az ereje. Ahogy el kezd készülni, beül a kocsiba, ideér, és lehet, hogy utána vége van, de akkor valahogy összeszedi magát. Ez így működik.” – hallható a Tabu Tv videójában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Patai Anna, Megasztár, Madách Színház, musical, Muri Enikő, fellépés, facebook, vastag csaba, madách színház, szirtes tamás, csillag születik, krizbai teca, Tarlós istván, fidesz, adok, zoli, gesztesi, karoly, szerep, szinhaz, csillag, szuletik, PauditsBéla,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|