Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Csonka András új partnere
NapiászOnline
2010. december 01., szerda 15:35
A műsorvezető két szépséges hölgy oldalán fog feltűnni karácsony előestéjén, hiszen meghívást kapott az Álomlányok című produkcióba, amit szívesen el is vállalt.

Két énekes tehetség, Fehér Adrienn és Jónás Andrea egy fergeteges karácsonyi koncertre készülnek, ahol egy nagyon kedves barátjuk, Csonka András is a színpadra lép velük. Az Álomlányok című zenés show-műsor gospel dalokkal, és ismert musicalek legnagyobb slágereivel készül a nézőknek két részben.

Fehér Adrienn nagyon reméli, hogy a tehetségkutatókon felfedezett rengeteg énekes után végre ők is ki tudnak vívni maguknak egy kis sikert, hiszen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a közönség szeresse az előadásukat. „Verebes István adott helyet ennek a produkciónak, a karácsonyi koncert pedig december 21-én, a Kabaré 24 – Mikroszkóp színpadán lesz. Örülünk annak, hogy Csonka András elfogadta a meghívást, hiszen remek kapcsolatot ápolunk a színész-műsorvezetővel. Az ismeretség még régről származik, hiszen Bandival együtt játszottunk a Grease-ben és a Hair-ben is.” – újságolta az énekesnő a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy Csonka Bandinál jobb embert nem ismer a világon. „Andriskánál normálisabb embert nem tudok mondani, hiszen minden levélre válaszol, és mindenkivel végtelenül kedves. Még nagyon régen poénkodtunk is azon, hogy ha nem lesz férjem, akkor elvesz feleségül, de ma már boldog házasságban élek. Persze ha ne adjisten valami történne, akkor Bandika lenne a lehetséges férjem.” – mondta nevetve Fehér Adrienn.

Csonka András természetesen örül, hogy lehetősége nyílik a lányokkal egy színpadra lépnie, hiszen mint mondja, valóban tehetségesnek tartja őket. „Nagyon szeretem a lányokat, és óriási tehetségeknek tartom őket. Nagy haszna lehet ennek a karácsonyi estnek, hiszen tombolnak a tehetségkutatók, és a zenekedvelő közönség így legalább róluk sem feledkezik meg. Fehér Adriennel meglehetősen régi a barátságunk, hiszen több darabban is játszottunk együtt, ráadásul a Hair című musicalben ő játszotta a feleségemet is. Mindkét lány nagyon vonzó jelenség, de már semmi esély náluk, hiszen mindketten férjezett, gyermekes családanyák.” – nyilatkozta Csonka András lapunknak, aki már izgatottan várja a jeles eseményt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier