|
Dér Heni keményen formázza a testét
RTL Bulvár
2008. szeptember 12., péntek 07:00
Hatalmas lázban égnek a Celeb vagyok, ments ki innen! résztvevői. Dér Heni is kemény edzésbe kezdett, hogy formába hozza magát a műsorra.
Heni a Cool stúdiójában elárulta, a kalandhoz elengedhetetlen a megfelelő kondíció, ezért – Horváth Évához hasonlóan – ő is kemény edzéseken vesz részt. Emellett leszögezte, fejben is ott kell lenni majd, hiszen a dzsungelben a túlélés nem csak erő kérdése. Ami a kihívásokat illeti, vendégünk bevallotta, mindentől fél. Éppen ezért nem is hírdeti pontosan mi rémiszti meg a legjobban, hiszen a helyszínen úgyis minden változhat a körülményektől függően:
- A műsor önismereti edzőtábor is egyben. Mindenki meglátja majd, milyen feladat hogyan hat rá.
Heni ezután beismerte, egyáltalán nem jártas a vadon fortélyaiban, eddig még a sátrazást is elkerülte, amikor csak tehette. Éppen ezért biztos abban, lesznek majd nehéz pillanatok kint tartózkodása során, de igyekszik helytállni.
- A rossz dolgokra nem is gondolok még. A lényeg, hogy biztosan jó buli lesz, ráadásul nagyon kellemes csapat verődött össze. Egyedül Benkő Dánieltől félek egy kicsit.
Heni őszintén beismerte, nem tudja melyik lenne a jobb: ha már az elején kiesne, vagy ha a végéig maradhatna, mindenesetre mindent megtesz saját és a tv előtt ülők szórakoztatása érdekében.
fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
der, heni, sugarloaf, DérHeni, Megasztár, SomlóTamás, Lgt, zene, sztárportré, KeletiAndrea, OroszBarbi, vitorlázás, DérHeni ,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|