Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ég veled Barátok közt!
2008. április 28., hétfő 18:00
Ma láthatják a nézők utoljára a képernyőn Csifó Dorinát, a Barátok közt szereplőjét, aki négy és fél év után hagyja el a sorozatot. Noémi szerepe azonban nem szűnik meg teljesen, új tehetség alakítja majd, így továbbra is a történet része marad.
A kezdetekkor még csak 14 éves lány, ma már 19 évesen, felnőtt hölgyként lép ki a nagybetűs életbe. Dorina  saját elhatározásából döntött úgy, hogy elhagyja a sorozatot, mert a sok teendője mellett az iskola befejezése a legfontosabb a számára. Régen egy matek vizsga volt az, ami elriasztotta a tanulástól, mára azonban visszatért a tanulási kedve és sikerült olyan iskolát találnia, ahol jól érzi magát.
A váltás nem lesz könnyű, hiszen az elmúlt négy évben megszokott csapattal és kedves arcokkal dolgozhatott együtt a Barátok közt stúdiójában. A leállás után két hétig nem is tudott magával hirtelen mit kezdeni a fiatal színésznő, furcsa volt számára, hogy nem megy dolgozni. Most egy teljesen új kihívás várja, az iskolapad. Dorina a suli mellett további szinkron szerepeket is szeretne elvállalni, valamint új tervei is vannak, de ezekről még nem szívesen beszélt. Az utolsó forgatási nap nagyon nehéz volt a számára, már maga a búcsú gondolata miatt tele volt feszültséggel. Dorina búcsúja könnyesre sikeredett, ami nem meglepő  a Barátok közt háza táján.Az utolsó jelenet forgatásánál tört el a mécses, így Dorina könnyes szemmel vett búcsút második otthonától.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier