|
Egy született tehetség: Vásáry André
sajtoklub.tv.
2009. oktober 20., kedd 12:20
A Csillag Születik színpadán találkoztunk már igazán egyedi orgánumokkal, olyan fiatalokkal, akik jó eséllyel vonulnak majd be a magyar zenetörténelembe, szombaton azonban, Vásáry André olyan rendkívüli tudást csillogtatott meg a zsűri előtt, ami a világon is egyedülálló a maga nemében.
Az énekes szó szerint született tehetség, hiszen olyan hanggal áldotta meg a sors, amit bármelyik operaénekes megirigyelhetne: férfi mivolta ellenére tökéletesen bánik az extrém magas hangokkal, nemzetközileg is egyedülálló módon szoprán tartományban alkot. - Én valóban így születtem, erre a képességemre már egészen fiatal koromban felfigyeltek, képezni azonban csak nagyon későn kezdtem el - tudtuk meg Andrétól, aki tizennyolcadik életévét követően kezdett bele az énektanulásba, de nem akárhogy. Hazánk és az Egyesült Államok legnevesebb intézményeiben sajátította el a dalolás csínját-bínját. Ami a tudományát illeti, határozottan ebből szeretne megélni a jövőben. Bár néha pop dalokat is énekel, és szereti is a könnyűzenei műfajokat, azokat túlságosan távolinak érzi, inkább megmarad az opera és a musical világában, valamint tervezi, hogy egy crossover stílusban is kipróbálja magát:
- Ez a könnyű- és a komolyzene keveréke. Mint Andrea Bocelli munkássága, vagy akár az Ötödik Elemben hallható ária. Már régóta tervezem, hogy azt elénekelem!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Vásáry André, Inna, Madonna, nőnap, koncert, Gránátalma, Kapócs Zsóka, fogyasztás, fellépés, platinalemez, Összefogás koncert, L.L. Junior, Összefogás, Caramel, Király Viktor, Szikora, Adventi Hangverseny, Vöröskereszt, Adventi hangverseny, Nédó Olga, révész ákos, festészet, szín, galéria, vásáry andré, kiállítás, festmény, Vásáry andré, sp, eder, brasch, bence, peller, vasary, andre, olasz, bulvar, charlie, nonap, party, tabu, tv, csillag, gala, ladygaga, baleset, M0, fennakadás, manchester united, angol bajnokság,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|