|
Erdélyi Mónika beismerte terhességét
2007. július 04., szerda 11:10
Erdélyi Mónika az ötödik hónapban van, Mukli Gyulával közös gyermeke decemberben érkezik. A boldog hírt maga a mûsorvezetőnő jelentette be a Reflektor magazinban, véget vetve az állapotát érintő találgatásoknak. Mónika és párja, Mukli Gyula nagyon sokat várt a pici érkezésére.
Most már bizonyosság, amit eddig az RTL Klub folyosóin is csak suttogtak: Erdélyi Mónika babát vár. A róla elnevezett show műsorvezetőjének régi álma válik ezzel valóra, hiszen párjával, Mukli Gyulával évek óta áhitoznak utód után. Gyulának vannak gyermekei korábbi kapcsolatából, Mónika pedig 13 évvel ezelőtt adott életet Vikinek. A pár azonban mindenképpen akart közös gyermeket is, akinek az érkezése decemberre várható, és ezek szerint nyilas jegyben jön a világra. Mónika elôször maga se gondolta, hogy terhes, de aztán kiderült, hogy múló rosszulléteit a kis jövevény okozza.

A baba nemét illetően erősen titkolóznak az érintettek, ezért még közeli ismerőseik is csak a találgatásig jutottak el. Az biztos, hogy Mónika vágyaiban egy kislány szerepel.
- Alapvetően a lányok felé hajlok, hiszen Viki nagyon jó gyerek. A páromnak ugyanakkor mindegy a baba neme, hiszen neki kislánya és kisfia is van-nyilatkozta korábban a műsorvezető.
Úgy tudjuk, hogy a baba érkezését azért nem akarták elkiabálni, mert Mónika kicsit tartott a terhességtôl. Noha egy szülésen már túl van, és a második gyermeknél általában kicsi a komplikáció kockázata, de mégiscsak 35 évesen ad életet a picinek. Az, hogy most a nyilvánosság elé áll, azt jelenti, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Mónika terhesen is dolgozik, az adásokat elôre rögzítik, a pici születése után pár hónappal pedig ismét munkába áll. Így a nézőknek fel sem tűnik majd, hogy Mónika időközben második gyeremekének is életet ad.
Forrás: borsonline.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|