|
Fegyelmi eljárás indulhat a magamutogató Eszter ellen
NapiÁszOnline/Király Krisztina
2011. november 11., péntek 10:06
Úgy tűnik, senkinek sem nyerte el a tetszését VV Eszter magamutogatása. Az ügyvédnőt legutóbb társai gúnyolták ki, amikor is a párbaja előtti búcsúbulin meztelenül fetrengett a jakuzziban.
A villalakók akkoriban újságot szerkesztettek, amiben meg is írták ezt a kis közjátékot, a saját stílusukban persze. Szerintük Moby Dick tűnt fel a pezsgő vízben, utalva ezzel Eszter igencsak kerek idomaira.
Az, hogy ki mennyit mutat meg önmagából egy ilyen játék során, egyéni döntés kérdése. Eszter azonban hiába függesztette fel praxisát, attól még ügyvéd, és alapvető erkölcsi normák ugyanúgy vonatkoznak rá. Azzal, hogy kihívó módon a mellét vagy fenekét mutogatja, el is veszítheti a hitelességét és megbecsülését a szakmában.
Eszter állítólag azért jelentkezett a Való Világ műsorába, mert 29 évesen jött rá arra, hogy élni akar. Az egyetemi évek alatt a tanulás és a diploma megszerzése volt a fő célja, ami mellett nem maradt ideje bulizni, nem tudta kiélni magát. Ez a fajta lazaság viszont most bajt hozott a fejére.
A Dr. Fekete Tamás, a Magyar Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságának elnöke úgy nyilatkozott, hogy egyelőre lóg a levegőben az Eszter ellen indított vizsgálat, hiszen a lányt nem tudják meghallgatni. Az elnök azt is elmondta, hogy ilyen extrém esetre nem is emlékszik, mint Eszter ügye.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, fitbalance aréna, katus attila, janicsák veca, rubint, baleset, 86-os út, Kisunyom, karambol, traktor, oroszlány, éttermek, értékelés, elsők, kézműves cipő, magyarország, luxus, örömlány, egyetem, tandíj, Hacktion, Czapkó Antal, Hujber Ferenc, Iszak eszter, viva tv, róma, nyaralás, Nyergesújfalu, posta, rablás, betörés, cokeball, kiss orsi, iszak eszter, lola, tétényi éva, esztergom, testület, fidesz, költségvetés, máv, volán, kevesebb, vonat, busz, álrendőr, trükk, csalás, holokauszt, áldozatok, élet menete, nokia, állásbörze, elbocsátottak, közlekedés, húsvét, menetrend, gyógyszer, recept, árváltozás, bomba, kitelepítés, vonatok, állatkínzás, marha, tanya, népszavazás, érvénytelen, Miló Viki, Való Világ, bokszedző, fitness, Kinga, Playboy, meztelen képek, VV Vera, haj, valóság-show, VV Éva, Blikk, csikk, cigi, verekedés,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|