Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Folytatódik a Szex és New York moziváltozata!
Reflektor
2008. december 10., szerda 09:34
Már senki nem lepődik meg azon, ha azt hallja, valamelyik sikerfilmnek elkészül a folytatása, majd a harmadik, negyedik, és ki tudja, hányadik is. Éppen ezért nem érte teljesen váratlanul a Szex és New York négy főszereplőjének életét megkülönböztetett figyelemmel kísérő nézőket a hír: jövőre állítólag elkészül a mozifilm második része.
Az újabb mozi tervével kapcsolatban a Carrie-t játszó Sarah Jessica Parker szólta el magát újságírók előtt. Egyesek már azt is tudni vélik, hogy a forgatókönyvíró-rendező, Michael Patrick King az első film végén elvarratlan szálakon fűzi tovább a történetet. Még az sem riasztotta el a folytatástól, hogy nyáron a kritikusok nem fogadták túl nagy lelkesedéssel a mozifilmet. Igaz, a nézőknek egészen más a véleményük, hiszen az első film eddig több mint négyszázmillió dollárt hozott a készítők konyhájára.

Carrie, Charlotte, Miranda és Samantha története tömegével vonzotta be a nézőket a moziba. A hölgyek ugyan a sorozat óta kissé megöregedtek, ám ugyanazzal a bájjal és csipősségel hozzák karakterüket, mint eddig, így nem meglepő, hogy a nézők imádták őket.
Vajon Carrie és Big életébe belefér még egy kisbaba? Ha minden igaz, hamarosan kiderül!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier