Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Freire Szilvia nem akar csodát tenni
sajtoklub.tv
2009. oktober 10., szombat 14:00
Miss World Hungary 2008, azaz Freire Szilvia mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tanulásra, világ életében szinte kizárólag kitűnő jegyei voltak és már egészen fiatalon, mindössze húsz esztendősen diplomát szerzett közgazdaságtanból.

A szellemi gyarapodást pedig esze ágában sincs elhanyagolni a jövőben sem, egy rövid kihagyás után ugyanis úgy döntött, újra nekilát a felsőoktatásnak és környezetgazdálkodást fog tanulni. - Nagyon sok dolog érdekel, többek között az alternatív energiaforrások is. A szerves készleteink sajnos már szinte teljesen kiapadtak és itt van ez a csodálatos tudományág, amivel nagyrészt helyettesíthetőek a fosszilis energiahordozók. Magyarországon például remekül lehetne hasznosítani a szél-, vagy a napenergiát. Persze nem akarom ezzel a tudással megváltani később a világot, de nagyon foglalkoztat ez a terület.

Szilvia a tanulást a következő egyetem megkezdéséig sem mellőzi. Jelenleg például a pókertudományát tökéletesíti napról-napra. Bevallása szerint annyi időt tölt el a népszerű kártyajáték fortélyainak elsajátításával, amennyit csak tud, az eredményei pedig magukért beszélnek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier