|
Gigi keményen fellép a rágalmazók ellen + video
Tabu Tv
2011. november 30., szerda 14:54
Gigitől megtudhattuk, ezentúl mindig kiáll majd az igazáért, és fellép az őt rágalmazók ellen. A Való Világ üdvöskéje arról is beszámolt, hogy tölti majd az ünnepeket.
„Úgy néz ki, hogy beköltözöm a kis lakásomba már ezen a héten. Igaz, hogy csak albérlet, de később szeretnék majd egy sajátot is. Így is sokba került ezt-azt belevenni, de nagyon otthonos kis lakás lett.” – mondta. És ha már saját lakás, akkor jogosan merül fel a kérdés: kivel tölti az ünnepeket?
„Nagyon furcsa, hogy most otthon egyedül leszek, ilyen karácsony még nem volt. Utálok egyedül lenni, biztos, hogy a párom egy napot ott fog tölteni velem, de neki is megvan a saját családja. Már a barátnőmmel kitaláltuk, hogy mi együtt karácsonyozunk most, úgyhogy átköltözik hozzám majd két- három napra és együtt bandázunk.”
A nagy karácsonyi mizéria már őt is elkapta, de a készülődés közepette van egy dolog, ami beárnyékolja a boldogságát.
„Egy picit még hanyagolnám ezt addig, amíg a hivatalos forma el nem indul. Annyi történt, hogy a személyiségi jogaimat sértették rágalmazással kapcsolatban. Viszont van egy határ, amit már többször átléptek és úgy gondolom, hogy ez ellen már fel kell lépnem. Nem hagyhatom, hogy elnyomjanak, ki fogok állni az igazamért.”- jelentette ki Gigi.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy párja mindenben támogatja, mellette áll a nehéz időkben is. „ Mindenről, ami körülöttem történik, arról ő tud. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk, tényleg mindent megosztok vele és ő is velem. Nincsenek titkaink, megbízunk egymásban. Tud mindenről és segít, támogat mindenben. Nagyon nagy szerencsém van, hogy a családomon kívül van valaki, aki mellettem áll a mindennapokban.” – mesélte kameráinknak a táncos lábú lány.
Eddigi hozzászólások:
| iksz ypszilon - 2011-12-05 06:31:34 |
Ugye nem nős a párod kedves Gigi? Nagyon aggódok érted!
"a párom egy napot ott fog tölteni velem, de neki is megvan a saját családja."
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szakos Andi, megasztár, jóslat, Justin Bieber, Fight Night, Cotto, Mayweather, Radics Gigi, Megasztár, fogyókúra, elhízás, VV Veronika, Cristofel, való világ, orrműtét, VV Péter, rajongók, párkapcsolat, Való Világ, Aerial Yoga, Szunai Linda, VV Gigi, Köböl Anita, Gigi, Erotika Expó, VV Éva, pornófilm, Debreczeni Zita, Glamour, gardróbfrissítés, Lakatos, gigi, műsorvezetés, vv olivér, műsorvezető, VV5, ValóVilág, Veronika, Alekosz, valóságshow, Sebestyén Balázs, Stohl András, Bodrogi Gyula, Ganxsta, Kiszel, pénz, lelépett, ganxsta zolee, müller attila, sziget, vv gigi, szerelem, kapcsolat, béci, fehérnemű, színpad, rajongó, levél, playboy, vv béci melltartó, mell, vv anikó, vv éva, sajtó, telefonszám, éva, siófok, party, VV Fecó, Muzsika Tv, fellépés, alekosz, malév, utazás, valóvilág, veronika, plasztika, cristofel, milliomos,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|