|
Hargitai Bea elviheti a 60 milliót
NapiászOnline
2010. december 09., csütörtök 15:50
Hargitai Bea még a TV2 Pokerstars című műsorában tanult meg pókerezni, mégis sikerült mindenkit maga mögé utasítania. Most kihasználja a kapott lehetőséget, és elindul egy prágai pókerversenyen.
Hargitai Bea mint playmate szerzett magának hírnevet, ám a Senorita Szöszi adásai után, hazatérve Kolumbiából, inkább a másik végén fogta meg a kötelet. A szőkeség ugyanis még a tavasszal szerepelt a TV2 által műsorra vitt Pokerstarsban, ahol több hírességgel együtt tanították meg őt is pókerezni. Talán a kezdő mivolta miatt talán senki nem gondolta volna, végül mégis Hargitai Bea nyerte meg a játékot, ahol nem csak egy remek pókertudással gazdagodott, de közel egy millió forint tulajdonosa is lett, és lehetősége nyílt benevezni decemberben megrendezésre kerülő prágai EPT pókerversenyen, ahol az előző évadban az össznyeremény meghaladta a 60 millió dollárt is.
Hargitai Bea saját bevallása szerint nagyon hálás az őt játszani tanító mestereknek, hiszen nagyon jó tanárok oktatták. Talán éppen ezért gondolta úgy, hogy él a Pokerstars nyújtotta lehetőségekkel, és elindul a versenyen. Saját bevallása szerint, a barátaival is sokszor ülnek össze mostanában egy-egy játszmára. „Rendkívül izgatottan vágtam neki a felkészülésnek, a tudásomat pedig a PokerStars.hu online termeiben igyekszem tökéletesíteni. A barátaimmal is gyakran összeülünk hosszabb csatákra. A győzelemhez pedig szerintem nem kell más, csak türelem, merészség és egy kicsi pókertudás.”

Az EPT a világ leggazdagabb pókerverseny-körútja. Ez az a sorozat, ahol a nagydöntőig vezető út minden állomásán milliomosok születnek. Az előző évadban az összes nyereményalap meghaladta a 60.000.000 $-t, és úgy tűnik, hogy most még több gyűlik össze. Az immár hetedik évadában járó turné a legjobb játékosokat vonzza a legexkluzívabb helyszínekre, és minden állomáson több millió dollár nyeremény talál gazdára. A verseny idén is csodálatos helyszínekre látogat el, és sok meglepetéssel kecsegtet. Az eddig lement fordulók egytől egyig izgalmasak voltak és nagy tudással rendelkező játékosok döntőjét harangozza be.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hargitai, bea, poker, pokersztarok, ejszakaja, Halatortán, HargitaiBea, HargitaBea, buddhista, póker, dohányzás, alkohol, Majka, Dundika, Sen Connery, pókerdiploma, kisfia, Havas Henrik, nagypapa, unokái, család, Everest Poker, pokerstars, rekord, évforduló, verseny, világbajnokság, döntő, gus hansen, ben, affleck, tour, eureka, championship, zágráb, horvátország, nyeremény, Sunday Million, PokerStars, klub, törvény, javaslat, illegális, majka, döntö, bécs,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|