|
Horvát Éva ismét a képernyőn! + video
TabuTV
2010. június 30., szerda 11:44
A műsorvezető négy hét kényszerszünet után kapott egy műsort, de ősztől még több munkára számít
Horváth Éva több társával együtt köszönt el a Cool Tv és az RTL Klub szerető csapatától körülbelül két hónapja, azonban a szépség most újabb feladatot kapott a cégtől.
- Már több mint négy hete forgatom a Menetrend itthon című magazinműsort, múlt héten már le is adták az első részt, és most a héten megy a második, szóval boldog vagyok! Annak idején sokan megkérdezték tőlem, hogy nem aggódom-e, hogy mi lesz majd velem a későbbiekben, de én mindenkinek azt mondtam, hogy nem! - mondta el a tabutv.hu riporterének Horváth Éva, akivel a Bonfini étterem kerthelyiségének megnyitóján beszélgettek.
- Ez olyan, mint Siva, aki a pusztítás és az újjáépítés istene. Azt gondolom, hogy én ezzel nagyon tudok azonosulni... hát volt egy hónap pihenőm, és utána megkerestek ezzel a lehetőséggel, aminek örültem, imádtam, és rajongok érte azóta is! - meséli a Tabu Tv internetes videójában Horváth Éva, aki a visszatérés után még több lehetőségre vágyik.
- Egy adást egy nap alatt forgatunk le, nyilván lesznek majd olyan helyszínek, amikor messzebbre megyünk, és két nap lesz a felvétel, de nagyjából így oszlik el egy forgatás!" - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Horváth Éva, aki a szabadidejét jelenleg sporttal, de később munkával töltené ki. "Én nagyon bízom benne, hogy új műsorom is lesz. Ugye a Cool Tv most szünetelt egy ideig, de remélem, hogy az ottani műsor újra életre kel majd... aztán pedig ne kérdezd, hogy miért vagy honnan tudom, de szeptemberben szerintem ereszd el a hajam munka lesz megint! - teszi hozzá az RTL-re visszatérő műsorvezető.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
lavina, magyarok, hegymászó, Horváth Éva, Dukai Regina, Sugarbird, vonat, baleset, furgon, érszűkület, vakcina, oltás, kuruzslás, Horváth István, Debreczeni Zita, Civergirls, Zimány Linda, sugarbird, bódi szilvi, debreczeni zita, divat, Gyöngyöspata, Új Magyar Gárda, jobbik, lövések, Éden Hotel 2, karácsony, ajándék, Tóth Gabi, Sarka Kata, Csisztu, Ungár, Mcdonalds, szépségkirálynő, Big Mac, mszp, horváth, főváros, katasztrófa, sztárok, felvonulás, glamour, horváth éva, műsorvezető, pankrátor, rubint réka, dukai regina, bemutató, fotósorozat, Kasza Tibi, nyaralás, mcdonalds, zsűri, hot!, magazin, party, Hilton, modell, válság, fellendülés, Magyarország, nemzetközi, Volán, új buszok, fejlesztés, Anne Hathaway, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, fociadó, köztévé, eb, olimpia, közvetítés,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|