Hisz már gyerekkorában belekóstolt a színház varázslatos világába: édesapja révén nemcsak a nézőtéren ült gyakran, hanem a kulisszák mögé is betekinthetett. Ma már ő szórakoztat: tévében, színpadon, táncparketten. Csonka Andrással az elmúlt évtizedek haknijairól és a mai fellépési lehetőségekről beszélgetünk.

 

- Örülök neki, hogy apám révén egy – a maitól teljesen eltérő - sajátos atmoszférájú művészvilágba is betekinthettem. Fellépések előtt nem kapkodás és rohanás volt, hanem nyugalommal és egyfajta eleganciával készültek az estére. Haknik előtt a művészek találkoztak a jól ismert helyeken pl. a Déryné presszóban, ahol megittak egy pohár bort, vagy elszívtak egy jó szivart és onnan indultak fellépni. A fővárosban ekkor még pezsgő éjszakai lokálélet folyt és a kor népszerű táncdalénekesei (Zárai-Vámosi, Kabosék) szórakoztatták műsorukkal a publikumot. Az előadásokat a sokszínűség jellemezte: a bűvészkedéstől, a kabarén át, a magyar nótáig és a táncdalokig minden megtalálható volt egy-egy műsor repertoárjában.

 

- Vajon miért tűntek el mára ezek a klasszikus haknik?

 

- A hakni szónak pejoratív csengése lett, és nemcsak a szó veszített fényéből, hanem a műfaj is: a szórakoztatás nagy nevei közül sokan már nem élnek és bizonyos műfajok, mint a bűvészet, vagy a paródia mára elkoptak.

Ma, aki haknizik az általában alacsony művészi színvonalon ad elő egy műsort, ezért sokan presztizsből elkerülik ezeket a fellépéseket. Régen a legnagyobb színészek is vállalták az ilyen felkéréseket, mert ezt teljesen másfajta kapcsolatot alakított ki a közönséggel, mint a színház. Ma viszont ezt a szerepet a média tölti be: egyszerűbb megnézni egy show-t otthon a nappaliban, mint felöltözni és elmenni valahová. Az élő műsor varázsa ezzel megszűnik, de mindenképp kényelmesebb megoldás. Ugyanakkor az is közrejátszhat, hogy manapság nincs annyi „kötelező” rendezvény - állami ünnepek, közgyűlések utáni vállalati bulik stb., ami korábban jó alkalom volt haknizásra.

 

- A közönség elvárásai is megváltoztak?

 

- Az emberek akkoriban igényt tartották rá, hogy akár késő este is megnézzenek egy táncos, zenés műsort. Apám mesélte, hogy például a hatvanas években színházi előadások után, több mulatós helyre is mentek még fellépni. Ma viszont kereskedelmi csatornák mulatós műsoraihoz és az ingyenes road-showk-hoz vannak hozzászokva a nézők, ezért nem adnak pénzt egy hasonló összeállítású műsorért. Kijelenthetjük, hogy a road-show-k megjelenése igencsak gyengítette a haknivilágot. Ennek köszönhető, hogy ma már a diszkófellépések is egyre ritkábbak, hiszen a fiatalok nem műsort nézni, hanem táncolni járnak oda.

 

- A mai haknik miben hasonlítanak a régiekre?

 

- A cél most is a szórakoztatás, viszont ezt más eszközökkel érik el, mint hajdanán. Haknizás alatt, ma már szinte csak a popzenei produkciókat értjük, ám ebben is erős rétegződés van: az ifjú tehetségek (pl. megasztárosok) és a régi táncdalénekesek a legnépszerűbbek a fellépéseken: Kordáék, Koós János, Kovács Kati újra a reneszánszukat élik, mert egy bizonyos korosztály szemében ők képviselik azt a világot, amikor a sláger tényleg igazán sláger volt. Én sem kóstolhattam volna bele a mai haknikba, ha nem lenne a popzene. Műsorvezetőként, vagy színészként például nem hívnak fellépni rendezvényekre, viszont zenészként ez megadatik.