Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Katus Attila kiosztotta Szandikát
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. február 02., szerda 16:15
Katus Attila negyvenöt perc erejéig meglátogatta a villalakókat, és egy mozgalmas testnevelésórát tartott nekik. A villalakók nagyon örültek a fitneszgurunak, ám Szandika most sem bírta sokáig türtőztetni magát.

Az ismert fitneszguru, Katus Attila a minap meglátogatta a Való Világ négy szereplőit, azzal a céllal, hogy egy kicsit átmozgassa őket. A Való Világban már napok óta tombol az iskolai láz, ahol történelem, matek és testnevelés órákon teljesíthetnek a lakók. Katus Attila nagyon jól érezte magát a luxusbörtön falai között, igaz, elmondása szerint egy szabadtéri testnevelésórához nem igazán voltak alkalmasak a körülmények. „Nagyon hideg volt, ezért a klasszikus iskolai testnevelés órai feladatokat, a sánta rókát vagy a békaugrást kihagytam a repertoárból. Bemelegítéssel kezdtünk, aztán következtek az erősítő feladatok. Nem voltak túl nehezek, de szerintem így is lesz egy kis izomlázuk a villalakóknak.” – nevetett Katus Attila, aki azt is elárulta a NapiászOnline-nak, hogy Szandika bizony okozott egy kisebb szívrohamot számára.

„Mindenki nagyon örült nekem, és teljes mértékben együtt működött a csapat. Éppen ezért volt számomra egy meglepő és váratlan fordulat az, amikor Szandika gondolt egyet, és csak úgy rágyújtott egy cigarettára. Mint sportoló sem támogathatom a dohányzást, ráadásul Szandika a testnevelés óra közepén gyújtott rá. Elég erélyesen szóltam rá, ezért szerencsére elnyomta a cigit, és folytatni tudtuk az órát.”

A Szandikával történt, kisebb szóváltás ellenére is élvezte a villában eltöltött 45 percet Katus Attila, és mint mondja, rendszeresen figyelemmel követi a villalakók életét. „Eléggé képben vagyok a szereplőkkel kapcsolatban, hiszen amikor csak tehetem, akkor nézem az összefoglalókat. Tudom mindenkinek a nevét, látom, hallom őket, és a megjelent cikkeket is elolvasom. Az egészségükkel kapcsolatban azonban azt kell mondjam, hogy tehetnének még többet is, hiszen ha egy kicsivel többet mozognának, akkor talán a stresszt is jobban tudnák kezelni.” – mondta Katus Attila, aki nem árulta el kinek drukkol, hiszen állítása szerint minden Való Világ szereplő ugyan annyira szimpatikus neki.  

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier