Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Keleti Andrea szerint felfordult a világ
2007. november 21., szerda 09:02
A Csillag születik Cool-on látható kibeszélő műsorában az egyik zsűritag, Keleti Andrea szuperlatívuszokban beszélt a most szombati elődöntő egyik versenyzőjéről, a kortárs táncot előadó Fehér Ferencről.
Andrea elmondta, hogy az adás óta már háromszor nézte vissza a fiatal táncos produkcióját, és mint az irodalomórákon a műelemzéskor, pontról pontra próbálja megfejteni, miért érezte annyira jónak és értékesnek az előadást.
 
A zsűritag szerint Fehér Ferencet még vagy 10 percig kellett volna otthagyni a színpad közepén összerogyva, hogy a nézők alaposabban elgondolkozhassanak róla. Szerinte legalább ennyi idő kell ugyanis ahhoz, hogy igazán meg lehessen érteni, mit akart kifejezni a táncművész.
 
Andrea boldog, amiért egy ilyen jellegű, eddig csak rétegnépszerűségnek örvendő műfaj helyet kapott az RTL Klub nagyszabású show műsorában. A zsűritag úgy érzi, a műfaj, és remek képviselője, Fehér Ferenc sokkal nagyobb figyelmet érdemel, mint amennyire eddig számíthattak. A Cool stúdiójában Keleti Andrea azt is elmondta, hogy a műsor indulásakor azt hitte, főleg énekes produkciók fognak bejutni a középdöntőkbe, mert a nézőkhöz talán közelebb áll a zene, mint a tánc. "Erre tessék, felfordult a világ, most szombaton csak egy énekes és három táncos produkciót szavaztak be a nézők!" – örvendezett a táncosnő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier