Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Keresztes Ildikó robbantott a tűzijáték után
rtlbulvar.hu
2009. augusztus 21., péntek 08:04
Augusztus 20-án az RTL Klub meglepetéssel készült a nézőknek: Keresztes Ildikó elénekelte Máté Péter Hazám című dalát, ehhez egy videoklip is készült.

– Amikor felkértek a feladatra, elsőként az jutott eszembe, hogy ez egy hatalmas megtiszteltetés. Ezen kívül ez már a harmadik alkalom, hogy ez a dal „megtalál” engem. Először egy nagy országos rendezvényen, egy szál zongorával énekeltem el. Másodszor a szülővárosomban, Marosvásárhelyen adtam elő az Omega koncertjén, szintén egy zongorával. 60 ezer ember könnyezett, és ami még meghatóbb volt, hogy amikor hátranéztem, láttam, hogy az egész Omega sír – mesélte Ildikó az RTL Bulvárnak. – Most nagy örömmel énekeltem el ismét. A művésznő azt mondja, a Hazám rengeteget jelent számára, és ezt nem is szavakkal kell kifejezni. – Olyan nehéz erről beszélni! Ez a dal számomra olyan, mint egy József Attila vers, nem kell magyarázni. Azért is fontos, mert a lelkemben itt van Magyarország és ott van Erdély. Tudom, hogy a klip jó érzéssel tölti el azokat, akik Erdélyben látták, például az édesapám. A dalhoz készült videót több helyszínen forgatták. Először a stúdióban, amikor Ildikó énekelt, majd a Dunaparton, végül a Citadellánál és a Tabánban.

– A stáb tagjai nagyon édesek voltak, sokat hozzátettek ehhez a dologhoz. Maximalista lévén soha nem vagyok elégedett magammal. Ők azonban többször elmondták, hogy a dal sorai mennyire megérintették őket, libabőrösek lettek. Ez nagyszerű érzés, hiszen még ha te nem is vagy megelégedve magaddal, az a fontos, hogy mit váltasz ki az emberekből.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier